Roma: Francesco Totti még egy utolsó évre aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.07. 19:01
A Serie A-ban szereplő Roma hivatalosan bejelentette, hogy Francesco Totti aláírta új szerződését a klubnál.

A klublegenda korábbi szerződése a hónap végén lejárt volna a klubnál, és egy ideig úgy tűnt, hogy elhagyhatja a „farkasokat”.

James Pallotta elnökkel tartott mai megbeszélése után azonban az együttes bejelentette, hogy megegyeztek a közös folytatásról.

„Hivatalos, Francesco Totti még egy utolsó szezon során viseli a Roma mezét” – tájékoztatott a Roma.

„Az együttes kapitánya, aki szeptember 27-én 40 éves lesz, aláírta szerződését, amely pályafutása 25. évére köti a Romához.”

A 2006-os világbajnok a klub honlapján beszélt a hosszabbításról.

„Nagyon akartam ezt a szerződést, amely valóra váltotta az álmomat. Mindig azt reméltem, hogy ugyanabban a mezben kezdhetem és fejezhetem be a pályafutásomat, a Romáéban. Miután beszéltem az elnökkel, még biztosabb vagyok abban, hogy nagy eredményeket érhetünk el” – mondta Totti.

Az olasz támadó 1994. szeptember 4-én debütált, azóta 758 mérkőzésen lépett pályára a Romában és 304 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Hosszabbított portugál sztárjával a Chelsea, Xabi Alonso elégedett

Angol labdarúgás
2026.09.11. 16:05

Hosszabbít szupertehetséges csatárával a Barca – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 14:31

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52