Serie A: Ez lesz az utolsó Roma-mez, amit viselek - Totti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 13:19
null
Totti utolsó szezonjára készül az AS Romában?
Bemutatta új mezét a 2013–2014-es szezonra az olasz élvonalbeli AS Roma labdarúgócsapata. A prezentáción a csapatkapitány Francesco Totti volt jelen, aki meghökkentő nyilatkozatot tett.

 

„Rengeteg Roma-mezt viseltem már, de ez lesz az utolsó” – mondta sokat sejtetően Francesco Totti, a fővárosiak 36 esztendős középpályása.

Totti szerződése az előttünk álló szezon végén lejár a Románál, a rutinos futballista szeretne hosszabbítani, ám a tárgyalásokat eddig mindig elnapolták. Ráadásul a Romának a 2013–2014-es szezon után új meze lesz, hiszen a Nike fogja szállítani a „farkasok” szerelését.

Következtetéseket egyelőre korai lenne levonni Totti szavaiból, ám ha minden így marad, akkor könnyen elképzelhető, hogy a 2013–2014-es idény végén távozik az AS Romától, melyben 1993(!) óta futballozik. A találgatások természetesen azonnal elindultak, vannak, akik szerint visszavonul a római csapatkapitány, mások szerint az MLS-be mehet levezetni.

Totti az elmúlt két évtizedben több mint 530 bajnokin lépett pályára az AS Roma színeiben, amellyel olasz bajnok (2000–2001), kétszeres olasz Szuperkupa-győztes és kétszeres Olasz Kupa-győztes lett. Volt olasz gólkirály, európai aranycipős, ötször választották meg az év olasz futballistájának.

Több rekordot tart az AS Románál, többek között: 282 góllal a klub legeredményesebb játékosa, 678 meccsel a legtöbb játszott mérkőzést jegyzi az AS Roma színeiben, a legtöbb bajnoki gólt szerezte a klub színeiben (227), a legtöbb gólt érte el európai kupákban (37), a legtöbb meccset játszotta az európai kupákban (88).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik