Roma: az Arsenal kapusa maradna az olasz fővárosban

2017.06.06. 09:51
Két kölcsönidény után továbbra is maradna az AS Roma labdarúgócsapatánál Wojciech Szczesny, az Arsenal kapusa – mondta el James Palotta, a római klub elnöke egy rádióinterjúban.

Hozzátette, a szezon utolsó meccse előtt és után több játékos is jelezte neki, hogy szeretne maradni. „Ez azt mutatja, hogy jó a közösség” – jelentette ki.„Ez azt mutatja, hogy jó a közösség” – jelentette ki.

A 27 éves lengyel Szczesny 2010-ben mutatkozott be a Premier League-ben, majd 2015-ben került az AS Romához, amelynek színeiben a mostani idényben 38 meccsen szerepelt, és bajnoki ezüstérmet szerzett.

Médiainformációk szerint a bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Juventus is szeretné megszerezni a kapust, a végső döntést pedig az Arsenal vezetősége mondja majd ki.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05