Olaszország: megvan, mikor választják ki az új kapitányt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.24. 21:35
null
Alessandro Costacurta (a kép jobb szélén) elmondta, mikor választják ki az új kapitányt (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) két első embere, Roberto Fabbricini elnök, valamint Alessandro Costacurta alelnök valóban találkozott Carlo Ancelottival Rómában, ám a megbeszélés tárgya nem a szövetségi kapitányi poszt volt.

 

Keddi olaszországi jelentések szerint a hármas egy római hotelben találkozott egymással, ám Costacurta elmondása szerint ez csupán a véletlen műve, és csak néhány szót váltottak egymással.

„Ancelotti személyes okok miatt utazott Rómába. Nem beszéltünk a válogatott kispadjáról, csupán egy viccet sütöttünk el a lehetőségről. Tiszteljük a szabályokat, és azok szerint járunk el. Lesz megbeszélés, megerősíthetem, hogy május 20-án választjuk ki a nemzeti együttes új szövetségi kapitányát” – mondta a Milan korábbi kiválósága.

Az elbukott világbajnoki selejtező után az olasz szövetség hónapok óta keresi a válogatott új kapitányát, Gian Piero Ventura utódját. Ancelotti állítólag decemberben egyszer már visszautasította a felkérést, akkor azt mondta, büszke arra, hogy szóba került a neve, de ő inkább maradna klubedző. A szakember szeptember végén távozott a Bayern Münchentől, azóta munka nélkül van.

Az olaszok hatvan év után először hiányoznak a világbajnokságról.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek