Olaszország: Egyszer az Inter edzője leszek - Simeone

2013.02.14. 22:19
Az Atlético Madrid vezetőedzője, a korábbi argentin válogatott labdarúgó Diego Simeone egy nyilatkozatában határozottan leszögezte, hogy céljai között szerepel a jövőben az olasz Internazionalét irányítani.
„Előbb vagy utóbb, egy napon én leszek az Inter edzője – mondta magabiztosan a 42 éves szakember a SkySport Italiának. – Nagyon sok pozitív élményt gyűjtöttem játékosként a Sevillánál, a Laziónál és az Internél, és emiatt úgy hiszem, hogy egyszer eljön a nap, amikor e csapatok edzője leszek.”„Lényegében ugyanez történt az Atlético Madriddal is. Jól teljesítettem itt annak idején játékosként, és most edzőként is a legjobbat kell nyújtanom. Meglátjuk, hogy a sors miként alakítja a jövőmet” – tette hozzá a korábbi középpályás.Simeone 2011 óta irányítja az Atléticót, tavaly Európa-ligát és európai Szuperkupát nyert az együttessel, és csapata ebben a szezonban is ott van az El egyenes kieséses szakaszában, míg a bajnokságban a 2. helyen áll a Barcelona mögött.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 13:56

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15