Olaszország: a sajtó szerint Del Piero lerombolja a mítoszát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 08:36
null
A haknizással elporlasztja saját csillagát (Fotó: Reuters)
Az utóbbi időben mind gyakrabban hallani olyan hangokat Olaszországból, amelyek rosszallják Alessandro Del Piero – szerintük – mítoszromboló világutazását. A 40 éves, egykoron világklasszis támadót ismét összefüggésbe hozták a Bp. Honvéddal, mint lehetséges következő állomáshelyével.

 

Az indiai kalandot egyesek kínosnak ítélték, az olasz csatár többször csak a kispadon ült (edzője szerint nem volt versenyképes állapotban), és mindössze egy gólt szerzett. Az Eurosport olasz oldala a Honvéd-hír kapcsán arra buzdítja a futballistát, kérdezze meg internetes rajongótáborát, érdemes-e Magyarországra mennie. Majd sokat sejtetően így fogalmaz: „Vannak, akiknek kezd elegük lenni, és szívesebben őriznék meg kedvenc bajnokuk romantikus, nosztalgikus emlékét. Inkább, mint hogy nézzék, amint elcsúful a legenda képe elefánttemető bajnokságokban."

A hónap elején a La Repubblica közölt jegyzetet „Del Piero, így ne..." címmel, amely finom és udvarias kritikával, de határozottan formált véleményt arról, miért méltatlan a Juventus egykori csodált labdarúgójához az a helyzet, amelybe pályafutása végére pénzszerzési célból belesodródott. A cikk ezzel a mondattal zárul: „Tényleg ér annyit a zsíros szerződés, hogy a csillag elporladjon miatta?"

A Zee News adatai szerint a Delhi Dynamosnak 985 ezer eurójába (átszámítva kb 300 millió forint) került Del Piero két hónapos vendégül látása. Ez nagyságrendileg megfelel annak (1.5 millió euró), amit sajtóértesülések szerint a kispestieknek kellett volna előteremteniük az őszi szezonra.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Delhi Dynamos – India), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO, szabadon igazolható), Fabrizio Miccoli (olasz, Lecce – Olaszország)
Távozók: Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás?), Hidi Patrik (érdeklődnek iránta: DVTK)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik