Olaszország: a Nocerina hat főre fogyatkozott a 21. percben - az ultrák hatalma

2013.11.10. 19:46
Nem mindennapi körülmények között ért véget a Salernitana–Nocerina mérkőzés az olasz labdarúgó-bajnokság harmadosztályában.  A vendégjátékosok a szurkolóik fenyegetésére hat főre fogyatkoztak a 21. percre, így a játékvezetőnek le kellett fújnia a találkozót.

A mérkőzés eleve 40 perces késéssel kezdődött, mivel a Nocerina játékosai nem mertek leszállni a csapatbuszról. Az ok: a vendégszurkolóknak biztonsági okokból megtiltották, hogy részt vegyenek a tartományi derbin, ők erre válaszul felszólították játékosaikat, hogy ne lépjenek pályára.

Ez a kérésük végül nem teljesült, mivel a futballisták kötélnek álltak, de nem sokáig játszottak. A 2. percben a vendégek hármat cseréltek, majd öt játékosuk is megsérült – legalábbis úgy tettek –, és mivel így a 21. percre hatan maradtak, a játékvezető a szabályoknak megfelelően lefújta a mérkőzést.

Ez a kérésük végül nem teljesült, mivel a futballisták kötélnek álltak, de nem sokáig játszottak. A 2. percben a vendégek hármat cseréltek, majd öt játékosuk is megsérült – legalábbis úgy tettek –, és mivel így a 21. percre hatan maradtak, a játékvezető a szabályoknak megfelelően lefújta a mérkőzést.

A mérkőzésről készült videofelvételt ide kattintva nézheti meg!

További felvételek a mérkőzés előttről

Luigi Pavarese, a Nocerina sportigazgatója a találkozó után elmondta, hogy a klub vezetősége lemondott, a játékosoknak pedig megtiltották, hogy nyilatkozzanak a sajtónak. Pavarese a három korai cserét taktikai húzásoknak nevezte, míg a sérüléseket azzal magyarázta, hogy a játékosaik nem melegítettek be a meccs előtt...

Az esetnek mindenesetre lesz még folytatása, ugyanis a liga vezetői sem hülyék.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

„Szégyen és tragédia” – Fabio Capello az olaszok vb-pótselejtezős kudarcáról

Olasz labdarúgás
2026.04.02. 09:48

Az olasz sportminiszter lemondásra szólította fel a szövetség elnökét a vb-pótselejtezős kudarc után

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 15:38

Visszatér az elküldött edző Nagy Ádámékhoz, a volt szövetségi kapitányt váltja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 17:02

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43
Ezek is érdekelhetik