New York City: Pirlo érkezését bejelentették, de hol a hiba?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 15:52
null
Pirlo a New York-é. Vagy mégsem?
Hibát követtek el a New York City FC-nél. A klub a honlapján bejelentette, hogy szerződteti Andrea Pirlót, majd gyorsan levette a képet. De ami egyszer az internetre felkerül…

Az amerikai MLS-ben szereplő klub minden bizonnyal hamarosan hivatalosan is bejelenti, hogy Pirlo náluk folytatja. A megfelelő időpont azonban még nem jött el. A klubnál már előkészítették a nagy pillanatot, ám hibát követtek el, a Tuttosport és a L’Équipe szerint idő előtt kitették, hogy az olasz középpályás aláírt hozzájuk.

A bakit hamarosan javították, ám egy szemfüles olvasó megörökítette a képet, amelyen Pirlo már New York-mezben van. A világbajnok labdarúgó hetek óta az Egyesült Államokban van, a klubváltását már biztosra lehet venni, ám annak a ténye egyelőre továbbra sem hivatalos.

Pirlo négy éve szerződött az AC Milantól a Juventushoz, amellyel sorozatban négy bajnoki címet szerzett, s az idén – a BL-döntőbe jutás mellett – az Olasz Kupát is elhódította.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55