Milánói randevú; javában folynak a futball Eb előkészületei

2020.02.08. 23:15
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Vasárnap rendezik meg Milánóban a városi derbit, ez alkalommal az Internazionale pályaválasztásával. A két észak-olasz sztárcsapat közül a Milan 2016-ban olasz Szuperkupát nyert, ezt leszámítva a milánói klubok nagyjából egy évtizede nem szereztek értékes trófeát, a Bajnokok Ligájában pedig nem számítanak tényezőnek, már ha egyáltalán sikerül bejutniuk. Kettejük közül most egyértelműen az Inter áll jobban, Antonio Conte csapata utcahosszal előzi meg a piros-feketéket. Összegyűjtöttük, hogy melyik hazai és nemzetközi sorozatban mikor született legutóbb Milan- vagy Inter-siker.
Vasárnap rendezik meg Milánóban a városi derbit, ez alkalommal az Internazionale pályaválasztásával.
A két észak-olasz sztárcsapat közül a Milan 2016-ban olasz Szuperkupát nyert, ezt leszámítva a milánói klubok nagyjából egy évtizede nem szereztek értékes trófeát, a Bajnokok Ligájában pedig nem számítanak tényezőnek, már ha egyáltalán sikerül bejutniuk. Kettejük közül most egyértelműen az Inter áll jobban, Antonio Conte csapata utcahosszal előzi meg a piros-feketéket. Összegyűjtöttük, hogy melyik hazai és nemzetközi sorozatban mikor született legutóbb Milan- vagy Inter-siker.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatója nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. Kovács Norbert elmondta, javában folyik a háttérmunka, a futball Európa-bajnokság előkészületei, s már készülnek az azt követő rangosabb eseményekre is, mint a júliusi Ez az a Nap! rendezvény és az Aerosmith-koncert vagy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 13-án esedékes nyitó miséje. Hetente több gálavacsorát, ünnepséget, konferenciát, kiállítást és üzleti eseményt rendeznek a Puskás Arénában, és nagy az érdeklődés a stadionkörút iránt is.

Helyszíni beszámolót olvashatnak Nottinghamből, a jégkorong olimpiai selejtezőről, amelynek második játéknapján Magyarország Romániával mérkőzött. A találkozónak különös hangulatot kölcsönzött – miként ez már hosszú évtizedek óta megszokott –, hogy az ellenfél együttese az erdélyi hokiklubok magyar származású játékosaira épül. A meccs óriási csatát hozott, a román együttes szívós ellenfélnek bizonyult, igaz, a mieinknél meg akadozott a gépezet. Hogy miként alakult a rendes játékidő, és mennyi idő telt el a ráadásból, mire befejeződött a csata, kiderül cikkünkből.

Dimitriosz Lundrasz 1896 óta fennálló korrekordját (10 évesen és 218 naposan lett olimpiai bajnok) aligha döntik meg Tokióban, az életkori lista élmezőnyét azonban átírhatják. S ebben élen járhatnak a gördeszkások, akiknél a női park versenyszám világranglista-vezetője, s egyben világbajnoki címvédője Okamoto Miszugu. A 13 éves japán lánynak csak az Instagramon több mint 450 ezer rajongója van. Junior mellékletünkben részletesen foglalkozunk azzal, miért nyitott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság napjaink népszerű sportjai, így a gördeszka felé, amely először szerepel majd a nyári olimpia programján.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40