Milan: Tréfáltam Leonardóval, túlzás az ekkora felhajtás - Gattuso

2011.05.11. 15:12
Címkék
Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának játékosa a Rómában megszerzett bajnoki cím ünneplése során trágár szavakkal illette az Internazionale vezetőedzőjét, Leonardót, aki később kérdőre vonta ezért, a 33 éves középpályás azonban megvédte magát a brazil szakemberrel szemben.

„Túlzásnak tűnik ekkora felhajtást csapni egy tréfa miatt. Ha visszamehetnék az időben, nem tenném meg újra. Túloztam, és belátom, hogy rossz példát állítottam a gyerekek elé. A fanatikusok legalább kilenc másik dalt skandáltak, és egyik sem volt épp tanító jellegű. De hadd szögezzem le, hogy a kerítésre is felugranék, hogy velük énekeljek. A szurkolóink mindenhová elkísérnek minket, ami nyilván kiadásokkal és rengeteg utazással jár. A legkevesebb az, hogy megköszönhetjük nekik" – nyilatkozta a La Repubblicának Gattuso, és hozzátette, hogy ebben az idényben több hibát követett el, mint eddigi profi pályafutása alatt összesen.

A bajnoki címet korábban megszerző AC Milan kedden 2–1-es vereséget szenvedett a Palermo otthonában az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján, ezzel búcsúzott a sorozattól.

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
6 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
6 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
6 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik