Milan: Spallettit a Zenit-milliók tarthatják távol a padtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.09. 14:47
Mindössze négy hónapja van hivatalban vezetőedzőként az AC Milannál Clarence Seedorf, ám a rossoneri vezetői állítólag már az utódját keresik. A La Gazzetta dello Sport riportja szerint a milánói elöljárók Luciano Spallettivel, az AS Roma és a Zenit korábbi edzőjével tárgyaltak.

Az 55 éves szakember – akit a szezon során menesztettek a szentpétervári csapattól – állítólag szívesen visszatérne hazája élvonalába, ugyanakkor a korábbi csapatánál kötött szerződése gátat szabhat a milánói munkavállalásnak, ugyanis a hírek szerint ha az év végégig aláír máshova, 4 millió eurótól esik el, amit a Milan a jelenlegi gazdasági helyzetében aligha tud kompenzálni.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Filippo Inzaghi és Roberto Donadoni is szóba került a Milan-vezetőknél mint lehetséges utód, illetve a Spalletti-akció kútba esése esetén megpróbálkozhatnak Vincenzo Montella megszerzésévelis.

A Milan egész szezonban várakozáson alul szerepelt a Serie A-ban, és 36 forduló után a 8. helyen áll az olasz pontvadászatban.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09
Ezek is érdekelhetik