Milan: Paolo Maldini és fia koronavírustesztje is pozitív lett

2020.03.21. 20:46
null
Daniel és Paolo Maldini is megfertőződött (Fotó: AC Milan)
Az AC Milan a hivatalos honlapján kiadott közleményben jelezte, hogy a klubikon, jelenleg a milánóiak sportigazgatójaként dolgozó Paolo Maldini és fia, Daniel koronavírustesztje is pozitív lett.

 

Az AC Milan tájékoztatása szerint Paolo Maldini tudatában volt annak, hogy érintkezett olyan személyekkel, akik elkapták a koronavírust, és miután jelentkeztek nála is a tünetek, elvégezték a koronavírustesztet, amely pozitív lett, de nemcsak a technikai igazgatóról, hanem fiáról, Danielről is kiderült, hogy megfertőződött a vírussal. Daniel Maldini a Milan U19-es csapatának a tagja, de februárban a Verona ellen a Serie A-ban is bemutatkozott.

A klub közleménye szerint apa és fia jól vannak, és két hete már amúgy is otthon tartózkodnak, nem érintkeznek másokkal. Most karanténban is maradnak, amíg a megfelelő egészségügyi protokollok alapján nem nyilvánítják gyógyultnak őket.

Mint arról beszámoltunk, szombaton a Juve argentin sztárja, Paulo Dybala is bejelentette, hogy elkapta a vírust.

Legfrissebb hírek

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
11 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
21 órája

Serie A: a Milan két vereség után nyert ismét, és befogta a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.04.19. 17:08

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A végeredmény sima lett, de a Milan kis híján megégett a kiesőjelölt otthonában

Olasz labdarúgás
2026.03.01. 14:40

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 10:34
Ezek is érdekelhetik