Milan-Napoli: egy-egy gól, egy-egy pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.14. 20:35
null
Flamini: gól és piros lap. Előbbit ünnepelte csak (Fotó: Action Images)
Olaszországban a Serie A 32. fordulójának vasárnapi játéknapja az AC Milan–Napoli rangadóval zárult. A találkozón a hazaiak kerültek előnybe Mathieu Flamini találatával, de a vendégek pár perc múlva egyenlítettek Goran Pandev révén. A hajrára fordulva Flamini piros lapot kapott, de az eredmény már nem változott.
Borogass...
Borogass...

Nélkülöznie kellett a „csapat ékességét", az eltiltott Mario Balotellit a Milan edzőjének a Napoli elleni bajnoki rangadón, és Massimiliano Allegri a „Ha már lúd, legyen kövér!"-alapon úgy döntött, hogy pihenteti a Balotelli érkezésével elszürkült Stephan El Shaarawyt is. Legalábbis arra tippeltek az újságírók, hogy a Juventus elleni közelgő mérkőzés miatt kezdett a kispadon a „Fáraó", átadva helyét Robinhónak.


A mérkőzésre üldözőjéhez négypontos előnnyel érkező, második helyét tehát biztosan megtartó Napoli mestere, Walter Mazzarri arról beszélt a milánói fellépés előtt, hogy még mindig harcban állnak a bajnoki címért, ezért ő két okból is örülhetett El Shaarawy pihentetésének.

Speciális mérkőzés lesz – vezette fel a találkozót Mazzarri, és igaza lett, ugyanis (ezen a szinten!) egészen speciálisan borzalmas első 29 percet láthattunk, amelyet csak egy jobbféle Kevin Prince Boateng-lövés tett érdekessé.

Hanem aztán Mathieu Flamini egy remek átlövéssel bevette a Nápoly kapuját, majd alig négy perc múlva egyenlítettek a vendégek: Marek Hamsík beadása után Goran Pandev olyan kozmikus magányban érezhette magát az ötösön, mint egykoron Vajda János, csak ő ennek feloldásaként nem bús verseket írt, hanem a kapuba bombázta a labdát.


Felpörgött a mérkőzés, nem úgy a Milan két középső védője, Philippe Mexes és Cristian Zapata, akik a félidő vége előtt Edinson Cavanit is teljesen magára hagyták, szerencséjükre kapusuk, Cristian Abbiati kisegítette őket egy parádés robinzonáddal.

Nem tett jót a hazaiaknak, hogy a 36. percben a lesérült Boateng lesántikált a pályáról – mivel M’Baye Niang állt be a helyére, kiderült, El Shaarawy könnyebben megsérülhetett a közelmúltban, ezért kezdett most a kispadon. Mindemellett a vendégek tökéletesen elégedettek voltak a mérkőzés állásával, Morgan De Sanctis már a 65. percben sárgát kapott időhúzásért…

Mazzarri nem sokra rá lekapta Hamsíkot és Pandevet is a pályáról (a szlovák középpályás is olyan lassan szottyogott le, hogy a játékvezetőnek kellett megbiztatni őt), majd lejött Mathieu Flamini is, de ő azért, mert piros lapot kapott egy páros lábbal végrehajtott becsúszásért.

Flamini legutóbbi két bajnokiján betalált, de most nehéz helyzetbe hozta övéit. Allegri az utolsó negyedórára csak harcba dobta El Shaarawyt, aki Robinhót váltotta, az olasz sajtó pedig azt is kiderítette közben, hogy a fiatal ígéret egyik térdével bajlódik, amelyben szúró fájdalmat érez.

Mazzarri egy középpályás helyett immáron támadót küldött be, mégpedig Emanuele Calaio személyében, aki előtt adódott is egy helyzet, de a kaput ő sem találta el jól, akár csak a másik oldalon a Riccardo Montolivo lövésébe jó érzékkel belenyúló Giampaolo Pazzini, így maradt a döntetlen.

Immáron 19 mérkőzés óta veretlen a Napoli ellen odahaza a Milan, de ezzel az egy ponttal nem lehetnek elégedettek a hazaiak, és az emberhátrány ki nem használása miatt igazán a nápolyiak sem. Ennek az eredménynek leginkább Torinóban örülhettek...

SERIE A, 32. FORDULÓ
AC MILAN–NAPOLI 1–1
Milánó, Giuseppe Meazza, 71 000 néző. V: Rocchi
Milan:
Abbiati – Abate (De Sciglio, 86.), Zapata, Mexes, Constant – Flamini, Montolivo, Muntari – K.-P. Boateng (Niang, 36.), Pazzini, Robinho (El Shaarawy, 74.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
A kispadon: Amelia (k.), Gabriel (k.), Bonera, Salamon, Yepes, Zaccardo, Antonini, Nocerino
Napoli: De Sanctis – Campagnaro, P. Cannavaro, Britos – Maggio (Calaio, 83.), Behrami, Dzemaili, Hamsík (Armero, 70.), Zúniga – Pandev (Insigne, 68.), Cavani. Walter Mazzarri
A kispadon: Rosati (k.), Colombo (k.), Grava, Gamberini, Rolando, Mesto, Inler, Donadel, el-Kadduri
Gólszerző:
Flamini (29.), ill. Pandev (33.)
Kiállítva:
Flamini (72.)

PERCRŐL PERCRE


Marek Hamsík 14. gólpasszát szállította ebben a bajnokságban, a topligákban csak Andrés Iniesta jár ilyen magasságokban.

Mathieu Flamini egymás után két mérkőzésen is betalált, a Milan színeiben első alkalommal.

Giampaolo Pazzini tizenegy bajnokit játszott a Napoli ellen, de csak egyszer volt eredményes.



94. perc VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

94. perc Abbiati gyűjtött be egy újabb beadást.

92. perc Zúniga ívelte be a labdát a jobb oldalról, de Cannavarónak esélye sem volt megjátszani azt a hosszú oldalon.

91. perc Armero bal oldali beadását ütötte ki Abbiati oldalra Cavani elől, majd Calaio fejel, de a kapu mellé száll a labda. HELYZET!

Négy perc lesz a hosszabbítás.

89. perc Elszabadultak az indulatok! Hugo Campagnaro rúgta fel keményen Niangot, kapott érte egy sárgát, de Niang és Mexes is, akik neki estek a Napoli védőjének...

88. perc Montolivo lőtt jobbal a jobb alsó sarok mellé méterekkel.

87. percMiguel Britos rántotta le Pazzinit,méghozzá sárgát érően.

86. perc Megsérült Abate, a helyére Mattia De Sciglio állt be.

85. perc Cavani a sorfalba püfölte a szabadrúgást.

84. perc Giampaolo Pazzini vágta fel Zúnigát a saját tizenhatosának előterében, kapott érte egy sárgát.

83. perc Maggio le, Emanuele Calaio be.

81. perc
El Shaarawy esett el a tizenhatoson belül két védő mellett, de a játékvezető most sem adott tizenegyest.

80. perc
Insigne bal oldali szabadrúgását követően a vendégek kezezést reklamáltak, de a játékvezető sípja néma maradt.

79. perc
Cavani lőtt Mexes mellett kapura jobbal, a labda a bal felső sarok felett szállt el néhány méterrel.

75 percEdinson Cavani kapott sárga lapot.

74. perc Robinho le, Stephan El Shaarawy be.

72. perc EMBERHÁTRÁNYBAN A MILAN! Mathieu Flamini szállt bele páros lábbal Zúnigába, amiért azonnal piros lapot mutatott fel a középpályásnak a játékvezető.

71. perc
Armero ívelését húzta le Abbiati Cavani elől az ötösnél.

70. perc Hamsík le, Pablo Armero be.

67. perc Pandev le, Roberto Insigne be.

62. perc Dzemaili szabálytalankodik Montolivóval szemben, szabadrúgás a Milannak. Nagyon jó szög. Niang lépi ki a távolságot, a csavarásra sok szót nem érdemes vesztegetni. Ártalmatlan kísérlet füttyszó.

61. perc
Hamsík lépne meg balösszekötőben, és lelki szemei előtt már felrémlik a Milan kapuja, csakhogy Abate utoléri és ment.

59. perc
Ijesztget egy kicsit a Milan a Napoli kapujánál, aztán Maggio megkísérli lerúgni Constant fejét, szabadrúgás. Britos és Pazzini békétlenkedik.

55.perc Az iram visszaesett, cserébe hibából van elég...

49. perc Niang fülét kis híján letépi elugrás közben Valon Behrami.

46. PERC FOLYTATJUK!

Remek kis mérkőzés lett a 28. perctől!



45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Egy perc a ráadás.

41. perc NAGY VÉDÉS! Dzemaili félpályás passza után Cavani lő az ötös sarka elől, a veterán Cristian Abbiati azonban kitolja a labdát a léc alól! Mexes ismét a homályba veszett.

36. perc A megsérült Boateng le, M'Baye Niang váltja.

34. perc
Robinho zseniális passza után elesik Pazzini az ötös előtt Campagnaro szoros szorításában, de tovább. A stadion majd felrobban, de nincs 11-es!

Aztán előad egy autisztikus jellegű gólörömöt.

Hogy hol volt Mexes és Zapata????

Ha Pandev nem variál, remek futballista. Éljenek az ösztönök!


33. PERC PANDEV EGYENLÍT!
Zúniga játszik össze a balon Hamsíkkal, aki szépen ad be az ötösre, ahonnan az érkező Goran Pandev ballal, futtából a bal sarokba bombáz. 11!

29. PERC FLAMINI BETALÁL, VEZET A MILAN! Boateng játszik össze Robinhóval a 16-os bal oldalánál, utóbbi középre játszik Pazzininek, de Cannavaro becsúszva szereli őt, ám a labda Mathieu Flamini elé kerül, aki ballal 18-ról kilövi a bal alsót. 1–0!

Öröm a köbön a milánói illetőségű szemközti lelátón.


28. perc
Cavani lő 17-ről, jobbról, jobbal, öt méterrel a bal felső fölé.

27. perc
JUJ! Blerim Dzemaili fejét tapossa meg véletetnül Boateng.

26. perc
A korner után Montolivo ível keresztbe, balra kisodródva Zapata fejeli vissza, de a labda a kapus zsákmánya lesz.

25. perc
Robinho elől mentenek az ötös előtt, jobbra, Ignazio Abate beadása után.

22. perc
Philippe Mexes tisztáz Goran Pandev elől Maggio beadása után. Az ék fájdalmasan elterül, kis kopasz búbját simogatva a fején. Aligha meg nem búbolta a szigorú gall.

18. perc
Sulley Ali Muntari blokkolja a rövid sarok előtt Marek Hamsík bal oldali beadását.

13. perc Zúniga passza után Boateng lő a bal alsó mellé az ötös balra elől, kapásból.

A Napoli utoljára 1986-ben nyert itt a Milan ellen.


9. perc
Riccardo Montolivo szöglete suhan el belül éppen csak Cristian Zapata feje fölött.

5. perc
Most Boateng lő, 18-ról, Paolo Cannavarón megpattan a labda, ám Morgan De Sanctis reflexei rendben. AZ ELSŐ HELYZET!

5. perc
Christian Maggio lő jobbal a bal sarok mellé 17-ről, jobbról.

1. perc Hugo Campagnaro tisztáz Giampaolo Pazzini elől, Boateng passza után.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak vörös-feketében, a vendégek tiszta kékben.

„Még mindig van esélyünk a bajnoki címre. Miért is ne? Bár nincs sok sanszunk, de… Tavaly ilyenkor 14 ponttal kevesebbünk volt, a fejlődésünket a statisztika is alátámasztja. Szerintem nem is olyan rossz, hogy megtanultunk rosszul játszva győzni. Nézzék csak meg, korábban mindig többet érdemeltünk volna meg, mint amit kaptunk. A Milan elleni mérkőzés hatalmas teszt, a Milan–Napoli mindig speciális. Csak ki kell mennünk, és élvezni a mérkőzést. Jó formában vagyunk, van esélyünk a sikerre, főleg, ha játékosaim nem lesznek idegesek” – mondta a nápolyi mester, Walter Mazzarri.

JÖTTEK-MENTEK!

A Milantól a Napolihoz:

2006, Samuele Dalla Bona, ingyen
2004, Nicola Pozzi, k.
1999, Massimo Oddo, k., 150.000 euró
1998, Daniele Daino, k.
1998, Steinar Nilsen, 200.000
1993, Enzo Gambaro
1990, Giovanni Galli
1983, Francesco Romano
1976, Luciano Chiarugi
1970, Angelo Sormani
1969, Kurt Hamrin
1965, José Altafini
A Napolitól a Milanhoz:
2004, Ignazio Abate
1998, Roberto Ayala, 7.500.000
1997, André Cruz, 3.000.000
1993, Angelo Carbone
1992, Fernando de Napoli
1982, Oscar Damiani
1961, Gino Pivatelli

Az előmérkőzésen:



Reform! Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke szerint is nagy változásokra van szükség az olasz labdarúgásban ahhoz, hogy az élcsapatok a külföldi sztáregyüttesek szintjére kerülhessenek. „Forradalomra van szükségünk, változtatnunk kell, s olyan szabályok szerint kell dolgoznunk, amelyek kétezer-tizenháromban és nem ezerkilencszázban érvényesek” – írta Twitter-oldalán.

Zvonimir Boban, az AC Milan labdarúgócsapatától 2002-ben visszavonult horvát középpályás a Radio Goalnak elmondta, Edinson Cavani hatvanhárom millió eurós kivásárlási ára túlzás, ugyanis szerinte a Napoli uruguayi csatára ennek az összegnek nagyjából a felét éri.

Ősszel a Nápoly nyert, Cavani mesterhármasával.

Egy kis örökmérleg:
131 találkozó, 53 milánói, 35 nápolyi győzelem, 189, illetve 140 találattal.

Ha a Napoli nyerne ma este a Milan otthonában, nemcsak több mint két évtizedes negatív szériának vethetne véget és a második hely szempontjából szerezne újabb roppant fontos pontokat, hanem a bajnoki címért zajló küzdelmet is újra nyílttá teheti, feltéve, hogy a BL-ből a Bayern Münchennel szemben csont nélkül kieső Juventus a következő egy hétben pontokat veszít a Lazio és a Milan ellen.

A Milan a múlt héten a Fiorentina vendégeként emberelőnyben sem tudta 2–0-ról megszerezni a három pontot, így a Genoát különösebb erőlködés nélkül legyőző Napoli megnyugtató előnnyel várhatja az igen fontos milánói rangadót.

A hazaiaktól Massimo Ambrosini, Nigel de Jong és Bojan Krkic is eltiltott.

A Milan és a Napoli mérkőzésének minden bizonnyal a múlt héten Firenzében balhézó, három meccsre eltiltott Mario Balotelli lesz a legnagyobb hiányzója, a Napoli sérült és eltiltott nélkül érkezik a San Siróba.

„Győzelemre kell játszanunk, még ha nem is lesz könnyű. Ha kikapunk, búcsút inthetünk a második helynek” – mondta Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője.

Érdekesség, hogy a jelenlegi milánói keretben Kevin-Prince Boateng személyében csak egy olyan játékos található, aki a legutóbbi öt évben bevette a Napoli kapuját, Kaká, Ronaldo, Clarence Seedorf, Pato, Filippo Inzaghi és Zlatan Ibrahimovic már távozott a piros-feketéktől.

A tabella harmadikja fogadja a másodikat, négy pont hátránnyal.

Jó szórakozást!

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ AC MILANNAPOLI OLASZ LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

AZ ÁLLÁS
1. Juventus31225461–20+4171
2. Napoli32189558–30+2863
3. Milan32178756–35+2159
4. Fiorentina32167958–39+1955
5. Lazio311561040–37+351
6. Roma321561163–53+1051
7. Internazionale321551250–45+550
8. Udinese321212844–39+548
9. Catania321381140–38+247
10. Cagliari321191239–48–942
11. Parma321091339–42–339
12. Bologna321081441–410 38
13. Atalanta321161534–47–1337
14. Sampdoria321081437–39–237
15. Torino328131140–45–536
16. Chievo321061632–48–1636
17. Siena32991434–44–1030
18. Palermo325131429–45–1628
19. Genoa326101632–50–1828
20. Pescara32632324–66–4221
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik