Milan: Galliani távozik, az Ajax-meccset talán még megvárja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 12:33
null
Adriano Galliani szerint elegánsabban is viselkedhettek volna vele a Milannál (Fotók: Reuters)
Adriano Galliani, a Milan labdarúgócsapatának alelnöke távozik a posztjáról, amire legkésőbb a piros-feketék Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése után kerülhet sor.

 

Barbara Berlusconi – a Milan-elnök Silvio Berlusconi lánya – az utóbbi hetekben-hónapokban egyre többször támadta Gallianit, aki pénteken bejelentette, hogy távozik a posztjáról.

„A hírnevemet jelentősen megsértették Barbara Berlusconi kritikái. Akár megegyezünk a távozásomról, akár nem, lemondok a következő napokban, az Ajax elleni mérkőzést talán még megvárom ezzel. Elfogadom a változást, de ezt nem ilyen módon kellett volna intézni, hanem kicsit elegánsabban” – nyilatkozta Galliani.

A Milan december 11-én fogadja az Ajaxot a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, és ha nem kap ki, bejut a nyolcaddöntőbe. A bajnokságban azonban 13 forduló után csak a 13. helyen áll a csapat, amelynek bukdácsolását látva Barbara Berlusconi koncepcióváltást sürgetett a klubnál, de korábban tagadta, hogy szorgalmazná Galliani leváltását.

Galliani 1979 óta dolgozik együtt Berlusconival, akivel kezdetben a médiaiparban voltak közös érdekeltségeik. A labdarúgás világába a Monzánál kóstolt bele, ahol 1984-ben alelnökként tevékenykedett. A Milanhoz két évvel később csatlakozott, előbb általános igazgatóvá, majd alelnökké nevezték ki. A Galliani-éra alatt a milánói klub ötször nyerte meg a BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját, játékosai pedig hétszer kapták meg az Aranylabdát.

És hogy mihez kezd távozása után a 69 éves sportvezető?

„Először is kieresztem a gőzt, kis időre van szükségem, aztán majd meglátjuk. A Silvio Berlusconi iránti kötődésem mindenesetre örök életű” – mondta a jövőjéről Galliani, akit állítólag szívesen látnának a PSG-nél.

Barbara Berlusconi mély sebeket ejtett Gallianin
Barbara Berlusconi mély sebeket ejtett Gallianin
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik