Milan: ellenzik, hogy az Olasz Kupával induljon újra a szezon

2020.05.29. 13:25
null
A Milannál nem az Olasz Kupa elődöntőjével szeretnék újraindítani a szezont (Fotó: AFP)
Az AC Milan elnöke ellenzi, hogy az olasz futballszezon a kupasorozat elődöntőivel és fináléjával induljon újra.

 

„Megértjük, hogy minőségi meccsekkel kell újrakezdeni, de sportszakmailag erősen megkérdőjelezhető, hogy három hónapos szünet után három napon belül lejátszott két találkozóval eldőljön a trófea sorsa” – mondta Paolo Scaroni.

A La Gazzetta dello Sport sportnapilap értesülése szerint az elődöntőben érdekelt másik három klub közül kettő, a Juventus és az Internazionale szintén ellenezte a kihirdetett menetrendet. Az SSC Napoli 1–0-ra diadalmaskodott az Internazionale vendégeként az első felvonáson, míg a Juventus 1–1-es döntetlent játszott az AC Milan otthonában.

Vincenzo Spadafora sportminiszter csütörtökön jelentette be, hogy a Serie A június 20-án folytatódik, míg az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóira június 13-án, a fináléra pedig három nappal később kerül sor.

Két másik klubvezető, a bajnokságban a Juventus mögött egypontos hátránnyal második Lazio és az újraindulást sokáig nem támogató Torino elnöke viszont üdvözölte a menetrendet.

Legfrissebb hírek

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

A kupában sem tudta legyőzni a Lazio az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.03.04. 23:02

Nem született gól a Como–Inter elődöntőn

Olasz labdarúgás
2026.03.03. 22:57

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

Serie A: a Sassuolo könnyedén nyert az utolsó helyezett Verona ellen

Olasz labdarúgás
2026.02.20. 22:36

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56
Ezek is érdekelhetik