Leonardo győzelemmel mutatkozott be az Inter kispadján

Vágólapra másolva!
2011.01.06. 22:49
null
Leonardo mosolyoghat... (Fotó: Action Images, archív)
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának 18. fordulójában a bajnoki címvédő Inter hazai pályán 3–1-re nyert a forduló előtt még a második helyen álló Napoli ellen. A találkozón Thiago Motta két szép góllal járult hozzá ahhoz, hogy a csapat új vezetőedzője, Leonardo győzelemmel mutatkozzon be a milánóiak kispadján.

A bajnoki címvédő Internazionale a második helyezett Napoli ellen lépett pályára, a találkozón bemutatkozott Leonardo, a milánói együttes új vezetőedzője. A brazil szakembert december 24-én nevezték ki a bajnokságban gyenge eredményeket elérő Rafa Benítez utódjává.

A Milanó piros-fekete részében gyűlöltté vált szakember pedig győzelemmel kezdett új csapata élén. A bajnok 3–1-re győzött.

Nem kellett sokat várni az Inter szurkolóinak, hogy csapatuk megszerezze a vezetést: rögtön a 3. percben Dejan Sztankovics pörgette a labdát a remekül kilépő Thiago Mottához, aki kapásból, 17 méterről lőtt a kapuba. 1–0

A folytatásban magabiztosan futballozott az Inter, a Napoli azonban a 25. percben egy pontrúgást követően mégis egyenlített. Egy bal oldali szögleténél Edinson Cavani keresztmozgását „ette meg" több hazai védő is, így a remek ütemben érkező Michele Pazienza futtából fejelhetett az Inter kapujába. 1–1

Nem sokkal később a vezetést is átvehette volna a vendégcsapat, Christian Maggio azonban közelről a kapu mellé bombázott. Ekkor nagy zavar volt az Inter védelmében, de nem tudott élni vele a Napoli. Nem sokkal később ezért súlyos árat fizetett Walter Mazzarri legénysége.

A 37. percben Maicon jobb oldali beadására hihetetlen energiával robban be Esteban Cambiasso, a középpályás életerős fejese után pedig már ismét az Inter vezetett. 2–1

A második félidő elején megpróbált nagyobb fordulatszámon futballozni a Napoli, amelynek Ezequiel Lavezzi révén megvolt a lehetősége az egyenlítésre, újabb gólt mégis a hazai csapat szerzett...

Az 55. percben Motta saját maga második találatát ünnepelhette a mérkőzésen. A brazil középpályás szenzációs mozdulattal fejelt 12 méterről a jobb felső sarokba. Ritkán látható pontos és erős bólintás volt, amely gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. 3–1

A folytatásban kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt, a Napoli ugyan a 70. perctől mindent megpróbált, de meddő mezőnyfölényével semmire sem ment. Az utolsó tíz percben apróbb helyzetek azért adódtak a vendégcsapat előtt, közelebb azonban már nem tudott kerülni az Interhez.

INTERNAZIONALE–NAPOLI 3–1
 

 

SERIE A 
18. FORDULÓ
Internazionale–Napoli 3–1 (Motta 3., 55, Cambiasso 37., ill. Pazienza 25.)
KORÁBBAN
AS Roma–Catania 4–2 (Borriello 5., 47., Vucsinics 86., 89., ill. M. Silvestre 29., Maxi López 38.)
Bologna–Fiorentina 1–1 (Di Vaio 5., ill. Santana 67.)
Brescia–Cesena 1–2 (Eder 50., ill. Jiménez 33., Ceccarelli 41.)
Cagliari–AC Milan 0–1 (Strasser 85.)
Genoa–Lazio 0–0
Lecce–Bari 0–1 (Okaka 78.)
Palermo–Sampdoria 3–0 (Miccoli 37., Migliaccio 50., Maccarone 79.)
Udinese–Chievo 2–0 (A. Sánchez 14., Di Natale 25.)
Juventus–Parma 1–4 (Legrottaglie 60., ill. Giovinco 41., 48., Crespo 62. –11-esből, Palladino 93.)
AZ ÁLLÁS 
1. Milan 18 12 3 3 30–13 +17  39
2. Lazio 18 10 4 4 24–16 +8  34
3. Napoli 18 10 3 5 27–20 +7  33
4. Roma 18 9 5 4 26–22 +4  32
5. Juventus 18 8 7 3 33–21 +12  31
6. Palermo 18 9 3 6 32–22 +10  30
7. Internazionale 16 7 5 4 23–15 +8  26
8. Udinese 18 8 2 8 23–21 +2  26
9. Sampdoria 17 5 8 4 18–16 +2  23
10. Genoa 17 6 4 7 13–15 –2  22
11. Parma 18 5 7 6 18–21 –3  22
12. Chievo 18 5 6 7 19–21 –2  21
13. Catania 18 5 6 7 16–22 –6  21
14. Bologna 18 5 7 6 17–24 –7  21
15. Cagliari 18 5 5 8 19–17 +2  20
16. Fiorentina 17 5 5 7 17–18 –1  20
17. Cesena 17 5 3 9 13–21 –8  18
18. Brescia 18 4 3 11 13–23 –10  15
19. Lecce 18 4 3 11 16–35 –19  15
20. Bari 18 3 5 10 12–26 –14  14
A Bolognától egy pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik