Lehet-e az „Öreg Hölgynek” nemet mondani?

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 20:26
null
Ki próbálja meg talpra állítani a Juventust a következő szezonra? (fotók: Action Images)
Hogy a Juventusnál válság van, az nem kérdés – hogy ez elsősorban szakmai, az sem. Hogy a Juve szurkolói és vezetői is többet várnak a csapattól, az sem vita tárgya. Így nem csoda, hogy Torinóban manapság legalább annyi szó esik a klub szakmai megreformálásáról, mint a jelenlegi eredményekről.

A Juventus bukdácsolása (mélyrepülése?) Alberto Zaccheronival is folytatódott. A január 29-én kinevezett 56 éves szakember eddigi bajnoki mérlege (4–3–3) gyakorlatilag nem mutat változást ahhoz képest, amit Ciro Ferrara keze alatt mutatott a csapat (10–3–8), így valószínűtlennek tűnik, hogy a vezetőedző négy hónapos, szezon végéig szóló szerződését meghosszabbítják. Nem csoda tehát, hogy Torinóban most az a legfőbb téma, hogy a klub szakmai megújulása melyik szakember keze alatt mehet végbe.

Az elmúlt hetekben két edző neve került szóba leggyakrabban az olasz lapokban. Egyikük Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere, a másik személy pedig Claudio Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője.

A Juventushoz közeli Tuttosport szerint Roberto Bettega, a „zebrák” decemberben kinevezett általános igazgató-helyettese a következő idényben leginkább Franck Ribéry köré építené fel a csapatot (az a pletyka is felröppent, hogy Ribéry helyére esetleg Diego mehet a Bayernbe) és szeretné a 4–4–2-es formációt meghonosítani, amelyhez még legalább három nagy igazolás szükséges.

Rafa Benítez neve felröppenésének oka természetesen a Juve „edzőéhsége” mellett a Liverpool gyengélkedése. A „vörösök” menedzsere kimondva-kimondatlanul elégedetlen a tulajdonosok támogatásával – amelynek következtében a nyáron gyengült a Mersey-partiak kerete –, s mintha a szakember nimbusza is hanyatlott volna a legutóbbi szezon során. Az már szinte magától értetődő, hogy Benítez érkezése esetén az olasz újságírók két liverpooli kulcsembert, Javier Mascheranót és Fernando Torrest is fekete-fehér mezben vizionálnak.

Míg a spanyol szakember érkezése – az indokok ellenére – több ponton erősen megkérdőjelezhető, addig Cesare Prandelli Torinóba költözése számos nyomós érvvel is alátámasztható.

A Fiorentina vezetőedzője játékosként hat idényen át erősítette a Juventust (Bettegával is évekig játszott együtt), vezetőedzői pályája felfelé ívelő képet mutat, és úgy tűnik, hogy a firenzei alakulatból kihozta a maximumot.

Prandellinek tehát ideális állomás lehet következő munkahelyéül a Juve. Az ő érkezése már az előző nyáron téma volt a klubnál, ám jellemző, hogy az elmúlt napokban oly gyakran felvetődött a neve a torinóiak kapcsán, hogy vasárnap a Fiorentina elnöke és sportigazgatója, Diego Della Valle, illetve Pantaleo Corvino is szót kért, és mindketten határozottan cáfolták a vezetőedző távozását. De ugye nem zörög a haraszt, ha…

Prandelli eközben hallgat. Beszélnek helyette a firenzei szurkolók, akik a szokásos olasz módon kijelentették, hogy az edző, akit szeretnek, egy közülük. Az edző egyébként szeptemberben – amikor 100. győzelmét aratta a violák kispadján, ezzel ő a klub legeredményesebb irányítója – kijelentette, hogy addig marad a firenzeiek kispadján, amíg nem nyer valamit a csapattal, és azt követően is csak külföldi együttes kispadjára szeretne leülni.

Természetesen az elmúlt hetekben több megoldás is felvetődött válaszul a krízisre. A nevek közül érdemes kiemelni még Massimiliano Allegri nevét. A Cagliari vezetőedzőjét az elmúlt évben – José Mourinhót megelőzve – a legjobb élvonalbeli trénernek választották meg az edzők, szakmai berkekben tehát elismerik a mindössze 42 éves edző munkáját.

Ellenben az is tény, Olaszországban egy edző általános megítélése elsősorban attól függ, hogy mit ér el a nagycsapatok egyikével vagy a válogatottal.

SZAVAZÁS

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Jean-Claude Blanc jelenlegi és Giovanni Cobolli Gigli korábbi Juve-elnök, illetve a talány: kik öltözhetnek fekete-fehér mezbe a nyáron?
Jean-Claude Blanc jelenlegi és Giovanni Cobolli Gigli korábbi Juve-elnök, illetve a talány: kik öltözhetnek fekete-fehér mezbe a nyáron?

 

Legfrissebb hírek

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
16 órája

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:37

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55
Ezek is érdekelhetik