HIRDETÉS
HIRDETÉS
MAROSI GERGELY
MAROSI GERGELY
2018.05.17 23:32 Frissítve: 2018.05.18 13:53

Carrarai Superman – Marosi Gergely publicisztikája

Gianluigi Buffon csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: távozik az idény végén a Juventustól, és hamarosan eldönti, végleg lezárja-e labdarúgó-pályafutását. Kapustitán távozik, az egyik utolsó játékos, aki még összekapcsolta a kilencvenes és a kétezres évek futballját. Kész játékosként érkezett, és legendaként hagyja el a torinói csapatot.

HIRDETÉS

 

Hajnali egy felé járhatott, amikor Luigi, az olasz fodrász azt rikkantotta grappától némileg bepárásodott tekintettel, hogy Gigi Buffon az Isten, és félmeztelenül kiállt szaxofonozni a Jusztinianu utca közepére.

2006. július 10. volt, Olaszország néhány órával korábban nyerte meg Berlinben a világbajnoki döntőt, az érthetetlen módon az észak-görögországi Szereszbe szakadt Luigi szemben lakott velünk, és feldobta az ötletet, hogy ha már övék a vb-trófea, akár meg is ünnepelhetnénk. Szaxofonozásra azért nem gondoltunk az utca közepén. No de ez a sztori nem is Luigiról szól, hanem Gianluigiról, azaz Gianluigi Buffonról, a carrarai Szupermenről.

Mindig azt éreztem, Buffon úgy érkezett, mint Zeusz fejéből Pallasz Athéné: harcra és játékra készen, bátran, felnőtten, „teljes fegyverzetben.” Mintha nem is 17 éves ifjonc lett volna, akinek az AC Milan ellen kellett debütálnia. Más reszketne, ő boldog volt, mert megmutathatta végre a világnak, hogy ki is az a Buffon. Tudta magáról, hogy jó, és tudta, hogy képes felvenni a versenyt a legnagyobbakkal is. Tizenkilenc évesen már a válogatott kapujában állt a havas Moszkvában, kulcsfontosságú világbajnoki pótselejtezőn, kényszerűségből beküldött csereként. Félelem nélkül debütált ott is. Mintha nem lett volna soha zöldfülű, olyan érettséggel tette a dolgát a pályán.

„Magas voltam, karcsú, és kapus. Ifiként kilenc hónap elég volt hozzá, hogy kapussá váljak. Kapus voltam, méghozzá nem mindennapi kapus. Én is meg voltam győződve erről, de mások is mondták” – vallotta.

Talán ez volt a titka? Mintha nem lett volna benne kétely, legalábbis a saját képességeit illetően. Igaz, voltak még olyanok a futballvilágban, akikben megvolt ez a tulajdonság (Nicklas Bendtner, hogy mást ne mondjunk), de Buffonnál a magáról alkotott kép és a realitás teljes mértékben egyezett. Klasszis volt, már egész fiatal korában – nemcsak a fejében, hanem a pályán is. Az már a személyiségéből fakadt, hogy ennek ellenére a tanulás, a fejlődés iránti vágy nem hagyta el még negyvenévesen sem. „Szeretek versenyezni és fejlődni” – mondta játékostársának, Gerard Piquének a Players' Tribune-ben. Máshol arról beszélt, hogy a célig vezető út még a célnál is fontosabb – mert az ember akkor hozza ki magából a legtöbbet és legjobbat, amikor egy meghatározott cél érdekében dolgozik. Nagy utazó volt, mondhatjuk.

Nem volt szent és nem volt hibátlan. Volt jó néhány vihart kavaró tette és megjegyzése, saját bevallása szerint is élete szégyenfoltja, hogy okirat-hamisítással próbált bejutni a pármai egyetemre. Börtönt kockáztatott, de csak fizetnie kellett.

Nem volt sérthetetlen és megingathatatlan sem, bármennyire is úgy tűnt a pályán. A nagy futballsztárok közül az elsők között beszélt bénító félelmeiről és depressziójáról, amikor mindenki a bálványt látta benne, aki mintha emberként nem is létezett volna. Segítséget kért és kapott, annak ellenére, hogy tartott a pszichológusoktól, és talán attól is, hogy feltárja a félelmeit. Egy sokáig tabuként kezelt témával állt ki a nyilvánosság elé, és ezzel ahhoz is hozzájárult, hogy ma sokkal elfogadottabb a diskurzus a sportolók mentális problémáiról, mint korábban. Ehhez is kellett bátorság.

Két évvel depressziója után felemelhette a világbajnoki trófeát, miközben az olasz futball épp zajosan romba dőlt a calciopoli-botrány következtében. Mintha csakazértisből nyerte volna meg a vb-t az olasz válogatott, kapujában a makulátlan teljesítményt nyújtó Buffonnal, aki a döntőben felejthetetlen védést mutatott be egy Zidane-fejesnél. Ez volt a csúcspont, annak ellenére, hogy még több mint egy évtized állt előtte a pályán. Még az Aranylabdáért is versenyben volt – Fabio Cannavaro nyerte meg a legfontosabb egyéni díjat –, és tizenegy évvel később majdnem felfért ismét a dobogóra. Ez pedig még egy kapus életében is nagy idő. Persze a kapuvédőkön lassabban fog a kor, de Buffon olyan állócsillaggá vált, ami még poszttársai között is ritka. Az idő múlását inkább az őszülésen lehetett észrevenni, nem a teljesítményen.

Nyert, nyert és újra nyert, bár voltak szűk évek is – megjárta a calciopoli után a Serie B-t a Juventusszal, majd végigszenvedte azokat az idényeket is, amikor az újjáépülő torinói gárda a középmezőnyben vergődött. A Juve-reneszánsz egyben Buffon-reneszánsz is volt: a torinóiak félelmetes dominanciát vívtak ki az olasz élvonalban, kontinentális szinten is számottevő tényezővé váltak, s a kapus sziklaszilárd alapot biztosított mindehhez. Buffon közben kergette azt az álmot, amelyet a hozzá hasonlóan öt világbajnokságon szereplő Lothar Matthäus is kergetett: valahogy, akárhogy megnyerni a Bajnokok Ligáját, az egyetlen igazán hiányzó nagy trófeát.

„Mikor a k..va életben lesz még egy ekkora esélyem? Mikor?!” – kérdezte elkeseredetten az Old Trafford öltözőfolyosóján a 2003-as, tizenegyespárbajban elveszített BL-döntő után. A legenda szerint Roberto Bettega azzal próbálta megnyugtatni, hogy a Juventusnál a hasonló lehetőségek nem olyan ritkák.

Mint kiderült, nem az akkori klubigazgatónak, hanem a kapusnak volt igaza. Soha, soha nem jött el még egy ekkora esély. Ugyan még kétszer eljutott a Juventusszal a Bajnokok Ligája fináléjába, ám sem Berlin, sem Cardiff nem hozott neki szerencsét, a Barcelona, illetve a Real Madrid jobbnak bizonyult a Juvénál. Ráadásul Berlinben utolérte a „Kahn-effektus” is, az egész BL-idényben remekül védő Buffon a döntőben 1–1-nél hibázott, és a kipattanóból Luis Suárez gyakorlatilag eldöntötte a finálét. A sors iróniája, hogy pont Oliver Kahn elemezte szakkommentátorként a döntőt. Pontosan tudta, hogy érezheti magát Buffon.

Szóval, a Bajnokok Ligája-diadal nem jött össze sosem. A legfájdalmasabb búcsú talán a tavaszi volt: a Juventus reménytelen helyzetből talpra állt, hogy aztán a Real Madrid egy tizenegyesből lőtt góllal a ráadás legvégén megszerezze a továbbjutást érő találatot, és Buffon elmondja, Michael Oliver játékvezető szíve helyén bizony egy szemetes van. Kegyetlen vég volt ez egy álomnak.

Bár a végleges visszavonulásról még nem döntött, nehéz elképzelni Buffont más csapat mezében, más országban, vagy más szinten. Tizenhét éves korától negyvenéves koráig végig az elitbe tartozott. Döbbenetes karrier. Az már a szurkolói emlékezet merő igazságtalansága, hogy mindig meg fogják említeni: de nem nyert Bajnokok Ligáját. Pedig nem az elvesztett BL-döntők határozzák meg Gianluigi Buffont, hanem ez a huszonhárom év, mindvégig a legnagyobb kapusok között. Kész játékosként robbant be és úgy távozik Olaszország legeredményesebb csapatától, hogy tudása még mindig a legmagasabb polcon tartotta. Nem teljesen leszálló ágban levő klasszisként, nem tartalékkapusként megy el, hanem vezérként és kulcsjátékosként.

Valahogy ez így is van rendjén.

Ha Buffon a visszavonulást választja, elszakad az egyik utolsó kapocs is a kilencvenes és kétezres évek futballja között. Amikor ifjú kapusként színre lépett, a calcio nagy volt és gazdag, ereje teljében. Amikor elköszönt a Juventustól, a calcio mély válságát éli. Buffon részese és átélője a krízisnek, mely a világbajnoki kvalifikáció szégyenletes elpuskázásában teljesedett ki, és maga is kimondja, ez az olasz futball már nem az az olasz futball. Valami nem stimmel. Valami elromlott. Nincsenek ugyanolyan sztárok, nincsenek nagy meccseket eldöntő szuperklasszisok. A jövőért már ő is tehet, hiszen a futballban képzeli el a folytatást, amikor eldönti, végleg szögre akasztja a cipőjét.

Egy újabb út ez, amely nem tudni, hová vezet. Talán nem is meglepő, ha a szenvedélyes és céltudatos Buffon bevallotta a már idézett, Gerard Piquének adott interjúban, fél attól, ami következik.

„Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, nem félek. Ugyanakkor valahol mélyen érzem a nyugalmat, mert tudom, természetemtől fogva kíváncsi vagyok. Amikor befejezem a futballt, megtalálom a módját annak, hogy elfoglaljam magam és ne unatkozzak. Az olyan játékosok, mint én, akik rendkívüli intenzitással élték meg a játékot, el kell, hogy foglalják magukat, találniuk kell egy okot, amiért felkelnek, egy célt, amiért harcolhatnak. Az egyetlen probléma az lehet, hogy huszonhárom évig életem minden órája meg volt szervezve. Ha ott áll előttem huszonnégy óra és nincs mit tenni, az problémát jelenthet” – mondta.

Valahogy azt érzi az ember: ha olyan tűzzel és szenvedéllyel, olyan erőbedobással, olyan koncentrációval és olyan fejlődni akarással folytatja civilben, mint a pályán, akkor nem kell félteni Buffont. Persze azt még nem döntötte el, hogy a Verona elleni meghajlása lesz-e az utolsó. A Juventus mezében biztosan. Az utolsó és 656. tétmérkőzés, egy 2001 óta tartó korszak utolsó mérkőzése. Kevés, egyre kevesebb hasonló játékos van.

Jó utat, Gigi!

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.15 00:08:11

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Azok közé tartozom, akik a futball legizgalmasabb szereplőinek gyerekkorom óta az edzőket tartják, szinte bálványozom őket, és minden bizonnyal magam is nagyítom gyakran a szerepüket azáltal, hogy a szememben sorsalakító hadvezérek, napóleoni stratégák, igazi szellemi vezérek, a szakma legnagyobb, legmegbecsültebb képviselői.

2018.08.31 19:21:22

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Remekül kezdtek a milánóiak, de az egyenlítés után lefagyott a Gattuso-gépezet, ám a végén Cutrone...

2018.08.28 16:34:07

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Szuper kezdő, fillérekből? Ilyen a mesében sincs már, de viszonylag olcsón lehet építeni egy ütős 11-et.

2018.08.25 10:27:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A gyenge kezdés után a torinóiak Pjanic és Mandzukic találatával bedarálták ellenfelüket.

2018.08.23 09:32:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„Az öltözködés, a megjelenés fontos része a kultúránknak, mindegy, hogy nőkről vagy férfiakról van szó.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS