Juventus: orvosira várják az Arsenal középpályását – sajtóhír

2019.01.10. 11:58
null
Ramsey egyre közelebb a távozáshoz (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint mindenben megállapodtak egymással a Juventus és Aaron Ramsey képviselői, így a walesi középpályás 2019 nyarától a torinói klubnál folytatja pályafutását. Az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra vasárnap kerül sor, majd várhatóan szerdán, az AC Milan elleni Szuperkupa-mérkőzés után jelentik be – teszi hozzá a brit lap.

Aaron Ramsey klubváltása hosszú ideje a levegőben lóg, és mivel szerződése a nyáron lejár az Arsenalnál, így január elseje óta szabadon tárgyalhat jövőjéről kérőivel.

A Sky Sports szerint a Ramsey szerződtetésére legesélyesebbnek tartott Juventus minden részletben megállapodott a futballista képviselőivel, így már csak néhány formalitás van hátra, hogy hivatalosan is bejelentsék a walesi labdarúgó érkezését.

A milánói La Gazzetta dello Sport úgy tudja, Ramsey idényenkénti 6.5 millió eurót kereshet – plusz még 500 ezret, ha a meccsek legalább 50 százalékán pályára lép.

Korábban az „öreg hölgy” igazgatója, Fabio Paratici is megerősítette az érdeklődést.

„Ramsey remek játékos, évek óta magas szinten játszik egy kiváló klubnál. A kontraktusa a végéhez közeledik, és mi mindig odafigyelünk az átigazolási piac által adott lehetőségekre, így persze rá is."

A 28 éves középpályás több mint 350 tétmérkőzés után hagyhatja el az Arsenalt, amennyiben átmegy a vasárnapra tervezett orvosi vizsgálaton.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik