Juventus: megfelelő ajánlat esetén Marotta eladja Pogbát

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 14:32
null
Pogba megtartására kevés az esélye a Juventusnak, ha a középpályás távozni akar (Fotó: Reuters)
Giuseppe Marotta, a Juventus labdarúgócsapatának sportigazgatója elismerte, ha olyan ajánlatot kapnak Paul Pogbáért, amellyel nem tudnak versenyezni, kénytelenek lesznek elengedni a középpályást.

Elképzelhető, hogy Pogba távozik a Juventustól. A „zebrák” középpályása vasárnap úgy fogalmazott, egyetlen eurót sem ér, ám a francia középpályással nem értenek egyet Európa topklubjai – sajtóhírek szerint 100 millió euró körüli összeggel készül lecsapni Pogbára a Real Madrid, a Chelsea, valamint a Manchester United is.

A topklubok érdeklődése arra kényszerítheti az olasz rekordbajnokot, hogy eladja (egyik) legféltettebb kincsét, annak ellenére, hogy októberben három évvel meghosszabbította a szerződését.

„Mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk Pogbát, de nem felejthetjük el, hogy Olaszország olyan hely, ahol egyfolytában jönnek és mennek a játékosok – mondta Marotta. – Sajnos a pénzügyi helyzetünk miatt nem tudunk versenyezni azokkal az ajánlatokkal, amelyeket más klubok tesznek neki.”

„Jelen pillanatban nem kell félnünk attól, hogy Pogba elhagyja a Juventust egy másik együttes kedvéért, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem tudunk olyan fizetést kínálni, mint mások. Korlátozottak a lehetőségeink.”

Pogba ebben a szezonban is a Juventus kulcsembere, 24 mérkőzésen hét gólt szerzett a torinói csapat mezében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik