Juventus: Még mindig van hová fejlődnünk - Allegri

Vágólapra másolva!
2014.09.26. 17:47
A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri szerint együttese még mindig képes javulni, valamint kitért Andrea Pirlo, Andrea Barzagli és Arturo Vidal állapotára is.

A „zebrák” a szombati Atalanta elleni bajnokira hibátlan mérleggel készülnek, a szezonban ráadásul még gólt sem kaptak.

„A csapat első osztályú, a következő hetek eredményeitől függetlenül – válaszolt Allegri arra a felvetésre, hogy nehéz hét előtt áll a csapat. – A Juve még mindig képes javulni annak érdekében, hogy ismét megnyerje a bajnoki címet, és jobban teljesítsen a nemzetközi porondon."

„A passzok gyorsaságában és a támadójátékban még mindig lehet fejlődni. A Roma elleni mérkőzés hatalmas lesz, de nem befolyásol döntően semmit, és nem foglalkozunk vele csütörtökig – tette hozzá a torinóiak mestere. A Juventus az Atalanta elleni idegenbeli meccs után az Atlético Madrid otthonába látogat, majd a Romát fogadja jövő vasárnap. – A holnapi, bergamói találkozó nehéz lesz, ott egy csapat számára sem könnyű nyerni. A legerősebb kezdőcsapattal állunk fel."

„Pogba és Tévez visszatér, Llorente pedig továbbra is jól teljesít, még ha nem is szerez gólt. De ha Álvaro Morata is játszhatna, magabiztosabb lennék, mert nagyszerű képességei vannak, és még rengeteget fejlődhet” – mondta a támadósorával kapcsolatban Allegri.

„Nem akarok rotációról beszélni, mondjuk úgy, hogy lesz pár változtatás, mert a rotáció degradálná azokat a játékosokat, akik kevesebbet játszanak. Pirlo vasárnap felkészülési meccsen játszik majd a tartalékok vagy egy ligán kívüli csapat ellen annak érdekében, hogy játékba lendüljön, aztán meglátjuk, hogyan érzi magát.”

A szakember Barzaglival kapcsolatban elmondta, hogy társaitól külön edz, hogy minél hamarabb ismét bevethető legyen, Vidalnak pedig szüksége van edzésekre és meccsekre is, hogy a mérkőzések hajráját is bírja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik