Juventus: Katarba igazolt a 31 éves védő – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 08:03
null
Medhi Benatia elhagyja a Juventust (Fotó: AFP)
Az olasz Serie A-ban listavezető Juventus hivatalos honlapján bejelentette, Mehdi Benatia távozik és a katari al-Duhail SC-ben folytatja pályafutását.

 

A marokkói válogatott középhátvéd 2016 nyarán szerződött a Juvéhoz, előbb kölcsönbe, majd a torinóiak csaknem 20 millió euróért végleg megvásárolták őt a Bayern Münchentől.

Benatia 59 találkozón lépett pályára a „zebrák” szerelésében, összesen öt gólt szerzett. A Juventusszal két-két bajnoki címet és Olasz Kupát nyert.

A 2018-as világbajnokságon résztvevő futballista a mostani idényben csak hat tétmérkőzésen kapott lehetőséget.

A Juve közleményéből kiderült, a 2009-ben alapított katari együttes 8 millió eurót fizet Benatia játékjogáért, illetve további kétmillió eurót utalhat a megállapodásban foglalt feltételek teljesülése esetén.

Az al-Duhail tizenöt forduló után a második helyen áll a bajnokságban, két ponttal lemaradva az éllovas al-Szaddtól. Érdekesség, Benatia új klubja kapta a legkevesebb gólt eddig a ligában.

JuventusFC on Twitter

Grazie di tutto, @MedhiBenatia ! https://t.co/6gbUwTqfOu https://t.co/DhKfJyQvJl



Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik