Juventus: Dybala maradna a következő idényben is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.25. 10:51
null
Dybala a Juventusban képzeli el a jövőjét (Fotó: AFP)
Paulo Dybala a Sky Italiának cáfolta meg testvére korábbi állítását, miszerint elvágyódna a Juventusból. A 25 éves játékos elmondta, maradni akar a torinói klubnál a következő idényben is.

 

Dybalát a Sky Italia kérdezte jövőjéről, egy milánói Adidas-bemutató után. Az argentin csatár elárulta, esze ágában sincs távozni, testvére nevében pedig nem tud nyilatkozni, aki korábban azt állította, hogy menni készül öccse.

„Amit a testvérem mond, azért nem én vagyok a felelős. A klub tudja, mit akarok; már beszéltem erről a sportigazgatóval is, akinek szintén elmondtam, hogy maradni szeretnék. Ez persze nem csak rajtam múlik, tőlük függ, hogy meg akarnak-e tartani” – mondta Paulo Dybala.

Dybala beszélt korábbi edzőjéről, Massimiliano Allegriről is, valamint arról, hogy a Juventusnál sem biztosak benne, ki lesz az olasz mester utódja.

„Mindig tiszteltem őt, sokat tett értem és a csapatért is. Nagyon hálás vagyok neki. Hogy ki lesz az új edző? Még a klub sem tudja, de biztos vagyok benne, hogy olyan erős karaktert jön, akivel minden trófeát megnyerhetünk” – tette hozzá a Juventus labdarúgója.

Dybalát szóba hozták többek között a Manchester Uniteddel és a Bayern Münchennel is, miután felejthető idényen van túl, a Serie A-ban 29 bajnokin csupán 5 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik