Juventus: Az Inter elleni győzelem új fejezetet nyithat - Delneri

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 00:36
Luigi Delneri szerint a Juventus számára fordulópontot jelenthet, hogy 1–0-ra legyőzte az Intert a Serie A 25. fordulójának rangadóján.

„Már a Palermo ellen is jól játszottunk, aztán nyertünk a Cagliari ellen, szóval nem előzmények nélküli a ma nyújtott teljesítményünk – nyilatkozta a Juventus edzője a Derby d'Italia megnyerés után. – Bebizonyítottuk, hogy fejben és morálisan is erősek vagyunk. Egy ilyen győzelem új fejezetet nyithat a csapat életében. Alessandro Matri, Luca Toni és Andrea Barzagli érkezésével januárban erősebbé váltunk. Sokkal pontosabbak és összeszedettebbek vagyunk. A futballt gólra játsszák, így eléggé megnehezíti a helyzetet, ha az összes csatárod sérült. Matrival újra bátran és sikerre éhesen lépünk pályára minden alkalommal. Nagyon erős együttest győztünk le, büszke vagyok rá, hogy ilyen örömet szereztünk a szurkolóinknak."

Delneri Matri mellett védői teljesítményét dicsérte meg külön is, kiemelve a 18 éves dán védőt, Frederik Sörensent, aki a gól előtt Matri fejére ívelte a labdát, Samuel Eto'ót pedig szinte levette a pályáról.

„Egy srác, aki így le tudja fogni Eto'ót, tapsot érdemel. Barzagli játéka szintén nagyon tetszett, csakúgy, mint a balhátvédként szereplő Giorgio Chiellinié" – mondta Delneri, hozzátéve, hogy elsősorban a széleken kell javulniuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik