Juventus: a klubnál Fergusont „faragnának” Contéból

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 19:12
Giuseppe Marotta, a Juventus labdarúgócsapatának általános igazgatója csütörtökön arról beszélt a sajtó képviselőinek, hogy a vezetőedző, Antonio Conte hosszú távon hasonló szerepet tölthet be a klubnál, mint Sir Alex Ferguson a Manchester Unitednél. A sportvezető biztos benne, hogy a szakember hosszú távon marad a klubnál, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban – az olasz futball viszonyaira hivatkozva – felvetette távozásának lehetőségét.

„Száz százalék, hogy Conte velünk marad. Betölthet-e Ferguson-féle szerepet a Juventusnál? Mindenesetre én kedvelem az ilyen típusú edzőket, Olaszországban még nem volt ilyen, de a Juve sokszor sok mindenben volt már első. Soha nem beszéltünk róla, de Conte igazi juventino, és hiszem, hogy nagy űrt tölthet be a klubnál” – nyilatkozta Marotta.

Több évnyi viszontagságos időszak után a Juventus – Conte első szezonjának végén – tavaly májusban újra begyűjtötte a scudettót, és jelenleg is vezeti az olasz bajnokságot, valamint ott van a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik