Juve: Allegri szavai alapján az MU lemondhat Vidalról

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 15:43
Az olasz bajnoki címvédő Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri a Chievo elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Arturo Vidal marad a torinói klub játékosa, nem igazol át az érte kitartóan érdeklődő Manchester Unitedhez.

A Premier League-et egy döntetlennel és egy vereséggel kezdő manchesteri együttes – amely a harmadosztályú Milton Keynes Dons ellenében már a második fordulóban kiesett a Ligakupából – a hírek szerint mexikói csatára, Javier Hernández játékjogát is felajánlotta a Juvénak a chilei középpályásért cserébe, de az olaszok ragaszkodnak Vidalhoz.

„Meghatározó játékosa a csapatunknak, velünk marad” – szögezte le Allegri, majd hozzátette, alapemberként számít a térdsérülése után lábadozó futballistára, aki még nincs százszázalékos állapotban.

A szakember nyilatkozatával ellentmond a La Gazzetta dello Sport értesülése, amely szerint Vidal a Juve kezdőcsapatában kap helyet a szombaton 18 órakor kezdődő találkozón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik