Játékossors: visszavonul a Maestro – Pirlo 38 évesen befejezi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.08. 11:49
null
Andrea Pirlo 38 évesen visszavonul (Fotó: AFP)
Andrea Pirlo, kétszeres BL-győztes és világbajnok labdarúgó az olasz La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában bejelentette, hogy 2017 decemberében, 38 éves korában visszavonul a profi labdarúgástól.

 

„Magadtól jössz rá, hogy elérkezett a pillanat. Mindennap van valamilyen fizikai problémád, így már nem edzhetsz úgy, ahogy szeretnél. Harmincnyolc évesen már helyet kell adni a fiatalabb srácoknak” – mondta Andrea Pirlo a La Gazzetta dello Sportnak.

„Az én koromban már ki kell mondani: ennyi elég volt. Nem húzhatod ötvenéves korodig. Valami mást csinálok majd, de még nem tudom, hogy mit. Ami biztos, hogy decemberben hazamegyek Olaszországba. Sok ötletem van, de időre van szükségem, hogy döntéseket hozzak róluk” – fogalmazott az olasz középpályás.

Andrea Pirlo csodálatos pályafutása során megfordult a Bresciában, az Interben, a Regginában, valamint az AC Milanban és a Juventusban is, majd 2015-ben az MLS-ben szereplő New York Cityhez szerződött.

A Milannal két bajnoki címet, egy kupagyőzelmet és két BL-elsőséget szerzett, valamint európai Szuperkupa-győztesnek és klubvilágbajnoknak is mondhatja magát. A Juventusszal négyszer ünnepelhetett bajnoki címet, egyszer pedig kupagyőzelmet.

Pirlo 2002 és 2015 között 116-szor húzta magára a olasz címeres mezt, 2006-ban világbajnok lett, 2012-ben pedig ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon.

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) alapszakaszából még két forduló van hátra, a rájátszás pedig decemberben fejeződik be – ezt követően akasztja majd szögre a cipőt Pirlo.

Legfrissebb hírek

Visszavonult az olimpiai bronzérmes karatés, Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2026.05.31. 13:12

Andrea Pirlo 40 százalék esélyt ad az Arsenalnak a Paris Saint-Germain ellen

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 21:34

Luka Modric a vb után visszavonul – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.27. 17:07

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
2026.05.21. 12:26

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
2026.05.19. 09:01

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17
Ezek is érdekelhetik