Inter: újabb árulkodó jel, eldőlt Icardi sorsa Milánóban – Fotó

T. I.T. I.
2019.08.21. 11:45
null
Icardi mégis Milánóban maradhat (Fotó: AFP)
Hónapok óta téma Mauro Icardi esetleges klubváltása. A 26 éves argentin csatárról korábban Giuseppe Marotta ügyvezető azt nyilatkozta, távozik a klubtól, és Antonio Conte vezetőedző sem számolt vele a felkészülés során. Ennek ellenére nagyon úgy néz ki, marad az Inter kötelékében. Legalábbis erről árulkodik a csatár által a hivatalos Instagram-oldalára feltöltött fotósorozat.

 

Sajtóhírek szerint Mauro Icardi, illetve a játékos ügynökeként is tevékenykedő felesége, Wanda Nara a nyáron olyan klubok ajánlatára mondott nemet, mint a Napoli, a Roma és az AS Monaco. Mindez annak fényében meglepő, hogy Giuseppe Marotta ügyvezető júliusban kijelentette, az újjáépülő Internél nem számolnak a csatárral.

„Tisztáznunk kell a dolgokat. Remek játékos, nagyon tehetséges, de ez nem elég. Nem részei a terveinknek, és ezt teljes tisztelettel mondom. Icardi már az átigazolási piacon van.

A friss hírek szerint viszont nemcsak az átigazolási, hanem az ingatlanpiacon is jelen volt a csatár, aki most az épülő, új lakásából osztott meg fotókat. „Készülőben az új otthonom” – írta a fotók fölé, az Olaszország, Milánó és otthon hashtageket használva. Mindezt aligha posztolja ki egy költözni készülő ember…

Ezzel egybevág a Sport Mediaset információja, mely szerint Icardi valóban kaphat egy utolsó esélyt Contétól, nem mellékesen a Romelu Lukakunak adott 9-es szám elvesztése után a 7-es szerelést adhatják majd neki.

My New Home is Coming #milan #italy #home

68.4k Likes, 3 Comments - Μαυʀɸ Iϲαʀδι - MI9 (@mauroicardi) on Instagram: "My New Home is Coming #milan #italy #home "



Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52