Inter: megszületett a megállapodás Ranocchia szerződtetéséről - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.12.27. 17:47
A genovai Il Secolo XIX és a Datasport információi szerint az Internazionale labdarúgócsapata megegyezett a Genoával Andrea Ranocchia szerződtetéséről.

Az Il Secolo XIX úgy tudja, Ranocchia már elköszönt csapattársaitól, és december 29-én – a Genoa engedélyével – az Internél kezdi meg az edzéseket. Ranocchia játékjogának egészét 12 millió euróért vásárolja meg a bajnoki címvédő. Ranocchiát január 3-án, a téli átigazolási időszak olaszországi nyitányán mutatják be hivatalosan a lap szerint, a két klub egyelőre nem erősítette meg a hírt. Enrico Preziosi, a Genoa első embere már tényként közölte az átigazolást.

Ranocchia hosszú távon az Inter és a válogatott nagy erőssége lehet (Fotó: Imago)
Ranocchia hosszú távon az Inter és a válogatott nagy erőssége lehet (Fotó: Imago)

„Egyrészt nagyon sajnálom, hogy egy ilyen remek képességű játékost el kell engednünk, másrészt viszont meg kellett hoznunk ezt a döntést. Azt mondhatom, mindkét klubnak kielégítő megoldást sikerült találnunk" – mondta.

„Megerősíthetem, hogy Andrea elhagyta a Genoa öltözőjét délután, már csomagol. Azt én sem tudom, mikor írja alá a szerződését. Alig hiszi el, hogy egy ennyire nagy és fontos csapatban játszhat. Nem fél a lehetőségtől, nagyon erős személyiség, és rendkívüli módin lelkesíti, hogy az Interhez kerül" – nyilatkozta a tuttomercatowebnek a játékos édesapja, Marco Ranocchia.

A hatalmas termetű, egyszeres olasz válogatott középhátvéd novemberben, Románia ellen debütált a squadra azzurrában.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik