Inter: „Ha nincs a futball, talán drogdíler lennék”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.30. 19:13
null
El tudják képzelni Gary Medelt drogdílerként? (Fotó: AFP)
Gary Medel szerint az Inter képes arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért. A milánóiak chilei labdarúgója a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút, amelyben beszélt gyerekkoráról, valamint a 2009-es autóbalesetéről is.


Az Inter tíz forduló után a negyedik helyen áll a Serie A-ban, mindössze két pontra a listavezető Romától, amellyel szombat este hazai pályán vív rangadót.

„Harcban lehetünk a bajnoki címért, de bizonyos hibákat nem szabad elkövetnünk – mondta Medel a Gazzettának. – Nem veszíthetünk úgy pontokat, ahogy például a Palermo ellen tettük.”

A 171 cm magas, középpályásként és védőként is bevethető chilei játékosnak tipikus dél-amerikai gyerekkora volt.

„Mindennap fociztam – emlékezett vissza Medel. – Állandóan az utcán voltam, az apán néha a fülemnél fogva rángatott vissza a házba. Boldog voltam játék közben, mert a barátaim között lehettem, de voltak ott kábítószerrel üzérkedő emberek is. Könnyű volt rossz útra térni. Ha nincs a futball, talán drogdíler lennék.”

Medel 28 éves, de közel volt hozzá, hogy a 23-at se élje meg, 2009-ben ugyanis súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyet azonban szerencsésen megúszott.

„Chilében történt, reggel hét óra körül. Hazafelé tartottam, nagyon fáradt voltam. A nap a szemembe sütött, ráadásul nem is voltam bekötve. Elaludtam, száznegyven kilométer per órás sebességnél, és kirepültem a szélvédőn. A kórházban tértem magamhoz, akkor kezdtem megérteni, mi is történhetett. Egy idő után megérintettem a lábamat, és nem éreztem. Nagyon megijedtem. Akkor azonban, mintha csak csoda történt volna, megjelent az ügynököm, aki látni akart engem, és rácsapott a lábamra. És éreztem! Ez egy jel volt. Az ilyen dolgok erősebbé teszik az embert.”

A 80-szoros válogatott játékosnak pitbull a beceneve.

„Még ifjúsági koromban kaptam egy csapattársamtól. Látta, ahogy megállás nélkül futok, ahol a labda volt, ott voltam én is, akár egy játékot kergető kutya. Mint egy pitbull. Hogy Felipe Melo is pitbull lenne? Nincs annál jobb, mint amikor két pitbull van egy csapat keretében!”

Nem biztos, hogy az ellenfelek is így gondolják.

Az Inter chilei pitbullja (Forrás: 24horas.cl)
Az Inter chilei pitbullja (Forrás: 24horas.cl)

 

Legfrissebb hírek

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Tragikus buszbaleset érte a Pécsi Sportiskola aerobikcsapatát a 6-os főúton

Egyéb egyéni
2026.05.30. 12:16

Edzés közben egy már elütött őz miatt bukott a magyar időfutambajnok kerékpáros

Kerékpár
2026.05.28. 21:34

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25
Ezek is érdekelhetik