Inter-fordítás, Roma-iksz, megvan a Juve első sikere

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 17:18
null
Eto'o volt az Inter nyerő embere (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában Palermóban fordított a címvédő Internazionale, míg az AS Roma csak döntetlent játszott a Bolognával, a Juventus viszont szezonbeli első sikerét aratta. Idegenben nyert a Brescia és ikszelt a Genoa, de sem Vass Ádám és Feczesin Róbert, sem Rudolf Gergely nem kapott szerepet csapatában.

Nehéz időszakot élt át az AS Roma az utóbbi meccseken: azok után, hogy a bajnokságban az újonc Cesena ellen csak 0–0-s döntetlenre volt képes, a Cagliari otthonában pedig semmire sem (1–5), a Bajnokok Ligájában is kudarcot vallott: a Bayern Münchentől kikapott 2–0-ra.

„Hallom, hogy Totti ellenem fordult – nyilatkozta Claudio Ranieri a találkozó előtt. – Ez a legnagyobb butaság, amit valaha papírra vetettek. Már az előző idényben is elmondtam, hogy a Roma öltözőjében csupa egészséges ember mozog. Értelmes lények, akik azért küzdenek, hogy a csapat minél sikeresebb legyen."

A fővárosiaknak most a mezőny hátsó felében tanyázó Bologna ellen adatott meg a javítás lehetősége, és már a 7. percben megszerezték a vezetést: Mexes indította a saját kapuja elől a leshatárról kilépő Marco Borriellót, aki okosan a jobb alsóba helyezett. Ranieri együttese a második félidőben egy öngóllal növelte előnyét, de Marco di Vaio a 77. percben ismét szorossá tette a meccset, sőt a lefújás előtt belőtte az egyenlítő gólt is.

A Roma mellett a Juventus is szezonbeli első sikerére hajtott, és a fővárosiakkal ellentétben magabiztosan hozta a meccsét. Leonardo Bonucci egy szabadrúgás utáni kavarodás végén már a 8. percben betalált, majd Fabio Quagliarella szerzett nem akármilyen találatot. Milos Kraszics jobb oldali centerezése után sarokkal talált a kapuba. A szünet előtt még Claudio Marchisio is lőtt egy szép kapásgólt, a második félidőben pedig Vincenzo Iaquinta is hozzátett egyet a biztos sikerhez.

UDINESE–JUVENTUS 0–4

Az Internek sem alakult simán a palermói kiruccanása, ugyanis a szünetben hátrányban állt. Egy szépen kijátszott támadás végén Josip Ilicic lőtte be a Júlio Césarról kipattanó labdát. Érett a meglepetés, de Samuel Eto'o révén fordítani tudtak a fekete-kékek: a kameruni támadó előbb Maicontól, majd Dejan Sztankovicstól kapott remek gólpasszt

PALERMO–INTERNAZIONALE 1–2

 

A Bari hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Cagliarival. Mindkét csapat öt-öt pontot gyűjtött az eddigi fordulók során, és továbbra is őrzi veretlenségét. És amire valószínűleg kevesen gondoltak volna, három kör után a ma is nyerő Cesena áll a tabella élén...

Ami a magyar érdekeltségű párosításokat illeti: a Vass Ádám és Feczesin Róbert nélkül felálló Brescia a Chievo vendégeként hozták el a három pontot (a magyar játékos sérülése miatt nem kapott szerepet), míg Rudolf Gergely együttese, a Genoa a Parmával játszott döntetlent. Rudolf nem került be a keretbe, amiben szerepe lehetett az első gólt szerző Luca Toni visszatérésének is. Koman Vladimir csapata, a Sampdoria a Napoli ellen lép majd pályára főműsoridőben.


SERIE A
3. FORDULÓ   
AS Roma–Bologna 2–2 (Borriello 8., Rubin – öngól 59., ill. Di Vaio 77., 90.) 
Cesena–Lecce 1–0 (Bogdani 55.)
Chievo–Brescia 0–1 (Diamanti 30.) 
Palermo–Internazionale 1–2 (Ilicic 28., ill. Eto'o 62., 70.) 
Parma–Genoa 1–1 (Zaccardo 72., ill. Toni 28. – 11-esből) 
Udinese–Juventus 0–4 (Bonucci 18., Quagliarella 24., Marchisio 43., Iaquinta 77.) 
KORÁBBAN  
Bari–Cagliari 0–0
KÉSŐBB  
Sampdoria–Napoli 20:45
AZ ÁLLÁS
  1. Cesena 3 2 1 3–0 +3  7
  2. Internazionale 3 2 1 4–2 +2  7
  3. Chievo 3 2 1 5–3 +2  6
  4. Lazio 3 2 1 5–4 +1  6
  5. Brescia 3 2 1 4–4 0 6
  6. Cagliari 3 1 2 5–1 +4  5
  7. Bari 3 1 2 3–2 +1  5
  8. Juventus 3 1 1 1 7–4 +3  4
  9. Milan 3 1 1 1 5–3 +2  4
      Sampdoria 2 1 1 5–3 +2  4
11. Parma 3 1 1 1 4–3 +1  4
12. Catania 3 1 1 1 4–4 0 4
13. Genoa 3 1 1 1 3–4 –1  4
14. Lecce 3 1 2 1–5 –4  3
15. Napoli 2 2 3–3 0 2
16. Bologna 3 2 1 3–5 –2  2
17. Roma 3 2 1 3–7 –4  2
18. Palermo 3 1 2 3–5 –2  1
19. Fiorentina 3 1 2 2–4 –2  1
20. Udinese 3 3 1–7 –6  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik