Inter: Alexis Sánchez három évre aláírt – hivatalos

B. A.B. A.
2020.08.06. 11:23
null
Alexis Sánchez angliai pályafutása véget ért (Fotó: AFP)
Az Inter hivatalosan is bejelentette, amit szerdán már több forrás is megerősített: Alexis Sánchez végleg az olasz klubhoz szerződött, a chilei támadó 2023 nyaráig írt alá.

 

Alexis Sánchez tavaly nyáron került kölcsönbe az Interhez, s bár az idénye nem mondható kifejezetten jónak – 30 mérkőzésen négy gólt és tíz gólpasszt jegyzett –, voltak biztató mérkőzései, ráadásul a sérülések sem segítették a beilleszkedését. Antonio Conte a szezon vége felé már jelezte, számítana a labdarúgóra, akinek két év volt hátra a szerződéséből az MU-nál – ennek ellenére az Inter ingyen szerezte meg a közlemény szerint.

A jelenleg 31 éves chilei vesszőfutása 2018 januárjában kezdődött, ekkor került egy csereüzlet keretein belül az Arsenaltól a Manchester Unitedhez, ott azonban nem tudott meghatározó játékossá válni: 45 tétmérkőzésen öt gólt szerzett. Emiatt a szurkolók és a sajtó is – különösen kiemelt fizetésének (heti 500 ezer font) ismeretében – rendszeresen kritizálta őt. A mentőövet az Inter ajánlata jelentette, és ugyan a nyár elején az angol sajtó arról számolt be, hogy Ole Gunnar Solskjaer adna még egy esélyt Sáncheznek, az utóbbi hetekben már inkább azt híresztelték, hogy végleg a milánói klubhoz kerül.

Legfrissebb hírek

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33
Ezek is érdekelhetik