Genoa: az új edző nem számít Tőzsér játékára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 07:57
Fabio Liverani, a Genoa új vezetőedzője közölte a klub vezetőségével, hogy négy játékosra, köztük Tőzsér Dánielre nem tart igényt a 2013–2014-es idényben – tudta meg az Itasportpress.

Az előző idényt a Serie A-ban az éppen bentmaradást érő 17. helyen záró genovai klubkeretét újjáépíti az eddig az utánpótlásért felelős olasz szakember, aki öt új játékost szerződtetett a nyáron, legutóbb Sime Vrsaljko érkezett a Dinamo Zagrebtől, de van még számos kiszemelt.

Hátat fordít egymásnak Tőzsér és a Genoa?
(Fotó: zimbio.com)
Hátat fordít egymásnak Tőzsér és a Genoa? (Fotó: zimbio.com)

Tőzsér Dániel mellett a chilei Felipe Seymour, Cristiobal Jorquera duó és a szerb Bosko Jankovics lett kegyvesztett. A magyar középpályás iránt korábban érdeklődött az angol másodosztályú Watford, de az sem kizárható, hogy Tőzsér visszamegy Belgiumba.

Tőzsér tavaly nyáron került a belga Genktől a Genoához, ahol Luigi Del Neri, majd Davide Ballardini irányítása alatt 22 bajnokin játszott, gólt nem szerzett.

A Genkkel a 2010–2011-es idényben bajnok lett, a következő szezonban a Bajnokok Ligájában játszott csapatával, ekkor figyelt fel rá az olasz kikötőváros klubja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik