Ezúttal Zúniga volt a Napoli nyerőembere

Vágólapra másolva!
2011.02.20. 22:46
null
Zúniga az égieknek volt hálás, a nápolyiak neki lehetnek azok (Fotó: Reuters)
Edinson Cavani tizenegyest hibázott, ám a Napoli Camilo Zúniga góljával így is legyőzte a Cataniát 1–0-ra az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának záró mérkőzésén.

 

Két déli csapat, különböző célok: míg a Napoli kimondva kimondatlanul a bajnoki címért, addig a Catania a bennmaradásért küzd.

A nápolyiaknál ezen a találkozón kezdte meg hárommérkőzéses eltiltásának letöltését Ezequiel Lavezzi, ám az ő távollétében is egy argentin játékos került először a figyelem középpontjába (ez mondjuk a dél-amerikai országból érkezett Catania-játékosok számát tekintve nem meglepő): egy vendégszöglet után Matías Schelotto fejelt a jobb oldali kapufára.

A 11. percben a Napoli került közel a vezetés megszerzéséhez, ugyanis büntetőhöz jutott, ám Edinson Cavani rosszul célzott, a kapufa tövének külső oldalát találta el, így a Catania ekkor még nem került hátrányba.

Nem egészen negyedóra múlva viszont már igen, ekkor Cavani lepattanó lövése után Camilo Zúniga elé került a labda, a kolumbiai játékos pedig a rövid alsó sarokba talált. Az olasz élvonalban, valamint a Napoli mezében egyaránt ez volt Zúniga első gólja.

Az első félidőben egy kisebb kakaskodástól eltekintve nem történt több említésre méltó esemény.

Nem sokkal a fordulás után Marek Hamsík tesztelte egy lövéssel Mariano Andújart, ezt követően azonban sokáig nem láthatott a Stadio San Paolo közönsége igazi gólhelyzetet.

Az utolsó félórára a vendégeket irányító Diego Simeone pályára küldte Maxi Lópezt is, ám a Catania a korábbi Barcelona-csatárral sem tudta feltörni a nápolyi védelmet – Morgan De Sanctisnak két veszélyesebbnek nevezhető próbálkozást kellett csupán védenie.

A Napoli december 11., a Genoa elleni sikere óta először nyert úgy a bajnokságban, hogy Cavani nem szerzett gólt. Az égszínkékek a következő fordulóban a Milan otthonába látogatnak, és győzelmük esetén pontszámban beérnék a listavezetőt.

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Milan 26 16 7 3 46–20 +26 55
2. Napoli 26 16 4 6 41–22 +19 52
3. Internazionale 26 15 5 6 47–29 +18 50
4. Lazio 26 14 6 6 33–22 +11 48
5. Udinese 26 13 5 8 42–30 +12 44
6. Juventus 26 11 8 7 41–32 +9 41
7. Palermo 26 12 4 10 44–36 +8 40
8. Roma 25 11 6 8 38–36 +2 39
9. Cagliari261051132–28+435
10. Genoa 26 9 8 9 24–25 –1 35
11. Fiorentina 26 8 9 9 28–28 0 33
12. Bologna* 25 9 8 8 27–33 –6 32
13. Chievo 26 7 10 9 28–29 –1 31
14. Sampdoria 26 7 10 9 23–27 –4 31
15. Parma26691125–36–1127
16. Lecce 26 7 6 13 28–46 –18 27
17. Catania 26 6 8 12 22–34 –12 26
18. Brescia 26 6 5 15 20–33 –13 23
19. Cesena 26 5 7 14 19–36 –17 22
20. Bari 26 3 6 17 14–40 –26 15

A Bolognától három pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik