- Utolsó módosítás:
- 2011-09-21 02:45:56
Berlusconi nem ért egyet a szurkolók kritikájával, továbbra is ő irányítja majd a klubot
„Elég erős a Milan, hogy mindent megnyerjen”
Mint arról korábban már beszámoltunk, nagyjából 3000 dühös szurkoló tüntetett az olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) szereplő AC Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi ellen a klub edzőpályájánál. Az olasz kormányfő nyilatkozatában válaszolt a kritikákra, elmondása szerint a csapat kellően erős ahhoz, hogy minden fronton helytálljon.
![]() |
| Berlusconi nagyon bízik Ronaldinhóban és Patóban (Fotó: Action Images) |
„Nincs miről beszélni Ronaldinho kapcsán, semmi kétség afelől, hogy nálunk folytatja pályafutását – kezdte a Milan tulajdonosa. – Addig játszik a Milanban, ameddig vissza nem vonul, ő a labdarúgás történetének legjobb játékosa, és a csapat első számú attrakciója.”
Azokra a kritikákra, melyek szerint keveset áldoz a klub megerősítésére, Berlusconi azt a választ adta, hogy a keret így is elég erős ahhoz, hogy minden fronton helytálljon.
„A csapat elég jó, hogy mindenhol jól teljesítsen. Nevezzen meg bárki egy csapatot, amelyben több klasszis játszik, mint nálunk, itt van Ronaldinho, Andrea Pirlo, Clarence Seedorf és Alexandre Pato is”.
„Nem nyerhetünk mindig, de nem teljesítettünk túl rosszul sem az elmúlt években. Másodikak vagyunk a nagyon gazdag Inter mögött, de a Roma előtt” – tette hozzá Berlusconi.
„Egyetlen család sem költött többet Olaszországban a futballra, mint a Berlusconi família. Az elmúlt hét évben 461 millió eurót, szezononként több mint hatvanat áldoztam a klubra. Az elmúlt 25 évben pedig több mint egymilliárdot” – folytatta a kritikákra adott válaszát az olasz kormányfő.
„Ha lenne egy olyan vevőjelölt, aki akkora szenvedéllyel irányítaná a klubot, mint a mi családunk, megfontolnám az eladást, de eddig ilyennel nem találkoztam, így továbbra is én irányítok” – mondta Berlusconi, aki kitért az együttes új vezetőedzőjére, Massimiliano Allegrire is.
„Úgy néz ki, mint egy filmsztár, ezzel együtt nagyon jó szakember. Látjuk benne aszükséges képességeket ahhoz, hogy vezetni tudja a csapatot. Mindössze egy célt kell teljesítenie: nyerni minden sorozatban, amelyikben elindulunk” – fűzött hatalmas reményeket az új mesterhez Berlusconi.
„Mindig irányítanunk kell a pályán, uralni a mérkőzést, győzelmeket gyűjteni szórakoztató és látványos játékkal. Nem akarok többé egycsatáros futballt látni a csapattól, legalább kettővel kell támadni” – utalt Allegri elődjére, Leonardóra Berlusconi.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 09:54 NFL: az FBI és a nemzeti gárda is készül a Super Bowlra
- 09:50 Vízilabda: az idő miatt csak két meccset rendeznek meg a mai programból
- 09:23 NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- 09:01 London 2012: Oroszországban 100 ezer eurót ér egy olimpiai arany
- 08:55 NB I: több mint 10 edzőmeccs, ha a hó nem szól közbe, Detroitban a Vasas és a Fradi - program
- 08:36 Videó: Carles Puyol is tudja a pályán azt, amit Zinedine Zidane
- 08:32 Labdarúgás: 11 ország válogatottja érkezik a katolikus papok Eb-jére
- 07:49 NBA: nyert a Thunder, a Lakers és a Heat is, Morrow 42 pontja
- 07:25 London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- 07:09 NHL: nyert a Florida a Winnipeg ellen, Chicago-vereség Calgaryban
- 06:52 Újpest: Takács Zoltán a Vasas és Ciprus között választhat
- 01:08 Tenisz: Chela kilencedjére már bejutott az elődöntőbe a chilei tornán
- 00:59 Hollandia: Németh sérülés miatt kihagyhatja a vasárnapi bajnokit
- 00:16 Futsal MK: a Berettyóújfalu és az ETO elkerülte egymást az elődöntőben
- 23:52 Videó: A vereség bosszantó, de a Volán játéka biztató - Énekes
- Új tengely a PSG-nél, arabot kölcsönzött a Lyon
- Dzsudzsákra már akkor felfigyelt a Dinamo, amikor debreceni volt
- London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- Az egyik olasz lap B. István nevét emlegeti a bundaügyben
- Tovább tart a Borussia Dortmund pazar sorozata
- Több Mister X is van a DVTK-nál - új szintre léphetünk a piacon?
- NS: Mit mesélt Dzsudzsák Kuranyiról? Miért nem lett futballista Szepesi? - szombat
- Videó: Raúl újra a régi - zseniális trükk után sarkalt gólt az edzésen
- NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- Újpest: Takács Zoltán a Vasas és Ciprus között választhat
- Hollandia: Németh sérülés miatt kihagyhatja a vasárnapi bajnokit
- Stadiondiplomácia: Kína vadonatúj arénákkal hódít világszerte
- Nem a Fehérvár lábalt ki a hullámvölgyből
- Vb 1998: Ronaldót félrekezelték, akár meg is halhatott volna
- Piqué tortát, Shakira Mercit kapott a közös szülinapon - fotó!
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






