Delio Rossi: Ferguson a Serie A-ban nem boldogulna

2011.06.28. 23:21
null
Delio Rossit az olasz klubelnökök néha kihozzák a sodrából (Fotó: Action Images)
Címkék
A legutóbb a Palermo labdarúgócsapatánál edzősködő Delio Rossi nincs túl jó véleménnyel az olaszországi klubelnökökről. Úgy gondolja ugyanis, hogy egyáltalán nem lehet miattuk nyugodtan dolgozni, emiatt szerinte Sir Alex Ferguson sem lenne sikeres a Serie A-ban.

 

Delio Rossit az elmúlt 18 évben 12-szer nevezték ki valamelyik csapat edzőjévé, így valamelyest képben van az olasz trénerek és klubvezetők munkakapcsolatát illetően. Idén tavasszal például a Palermótól küldte el Maurizio Zamparini, hogy aztán négy hét múlva újra szerződést kínáljon neki, mivel Serge Cosmi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szezon végén aztán megint fel kellett állnia a szicíliai gárda kispadjáról.

„Kijuttattam klubokat az európai kupaporondra, megnyertem az Olasz Kupát, amelynek a döntőjébe az idén is elvezettem a csapatomat – elevenítette fel a Lazióval és a Palermóval elért sikereit Rossi a Corriere dello Sportnak nyilatkozva. – Az eredményeim önmagukért beszélnek, de ezek szerint nem elég jók. Mindenesetre most is vannak ajánlataim."

Az 51 éves szakember szerint hazája tanulhatna a Manchester Unitedtől, főleg a türelmet illetően.

„Sir Alex Ferguson sosem tudna boldogulni a Serie A-ban – utalt Rossi arra, hogy Olaszországban az edzőknek legtöbbször rövid időn belül eredményt kell felmutatniuk, különben megköszönik nekik a munkájukat. – Fordulóról fordulóra hozunk döntéseket. Mindig hosszú távú tervekről beszélünk, aztán három hét múlva ez már semmit sem számít. Kíváncsi lennék, hogyan jutottak el az Internél José Mourinhón és Leonardón át Gian Piero Gasperiniig. Teljesen különböző emberek.”

„Az olasz edzők feladatköre egészen más, mint a szigetországiaké. Itt nagyon jól ismerjük az elnököket, mivel rengeteget szerepelnek, ugyanakkor sokunknak szerintem fogalma sincs róla, hogy hogy hívják az Arsenal vagy a Manchester United első emberét. Egyetértek Pep Guardiolával abban, hogy a nagy klubok nagy edzőket nevelnek ki. Ha minden idénynek tíz-tizenegy csapat új edzővel vág neki, az azt jelenti, hogy néhány döntést nem gondoltak teljesen át.”

Legfrissebb hírek

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
3 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
5 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
23 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintverseny

F1
24 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
31 perce

Váltómezben egymás ellen Kanada és Marokkó, tiszta kékben a franciák, hagyományos dresszében Paraguay – a mai mezek

Foci vb 2026
47 perce

Népsport: Di Stéfano, a Real Madrid első királya

Népsport
1 órája

WNBA: Juhász Dorka edzésbe állt Minnesotában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik