Debütál az új Juve-stadion, Conte győztes atmoszféráról beszél

Vágólapra másolva!
2011.09.08. 18:44
null
A Notts County ellen debütál a Juventus Aréna
Címkék
Csütörtök este a Notts County elleni felkészülési mérkőzéssel (a találkozó 21.30 órakor kezdődik) hivatalosan is felavatják a Juventus labdarúgócsapatának új stadionját. Olaszországban remélik, hogy ez egy új trend kezdete, és infrastrukturális téren is elindul egy felzárkózás a többi európai topligához.

Mint korábban az olasz stadionokat bemutató cikkünkben megírtuk, Torinóban 2008 márciusában született meg a döntés arról, hogy a régi Stadio delle Alpi helyén új arénát építenek. Az összesen 105 millió euróba kerülő beruházás munkálatai már két évvel ezelőtt elkezdődtek, a 2011–2012-es szezont pedig már a Juventus Arenában kezdi meg a csapat.

Egy belső látványkép
Egy belső látványkép

A legfontosabb változás – természetesen a kényelmi szempontok mellett –, hogy a Delle Alpihoz képest csökken a stadion befogadóképessége: míg a ’90-ben átadott monstrumba ideális esetben mintegy 69 000 szurkoló is helyet foglalhatott, addig az új, multifunkcionálisnak szánt komplexumba labdarúgó-mérkőzésen 41 000 néző fér majd be.

Az új létesítmény teljes egészében az új klub tulajdona, míg a több klub csak bérli azokat, így pedig elesik a bevételek egy részétől. Olaszországban remélik, hogy ez egy új trend kezdete, és infrastrukturális téren is elindul a felzárkózás a többi európai topligához.

A SZÁMOK NYELVÉN
105 millió euró: a teljes költsége az új stadion-projektnek
41000: Az új aréna kapacitása, a régi 28295-tel több néző befogadására volt alkalmas.
7000: Ennyi alumíniumból készült panel alkotja stadion külső borítását.
3600: Ennyi hely van az üzleti élet prominens szereplőinek illetve a VIP-vendégeknek.
240: Maximum ennyi másodpercig tart a stadion evakuálása.
7.5: Az első sorban ülők ilyen távolságra vannak a pályától. A fent hátul helyet foglalók pedig 49 méterre találhatóak a játéktértől.

A Notts County választása egyáltalán nem véletlen a nyitó mérkőzés tekintetében. Ezzel szeretne az olasz klub tisztelegni az előtt, hogy 1903-ban éppen ez az angol egyesület volt az, amelytől a színeiket kapták a „zebrák", valamint hogy az ellenfelet tartják számon a legrégebbi profi klubként. Az első hivatalos meccs a Parma elleni vasárnapi találkozó lesz az olasz bajnokságban.

Érdekesség, hogy hollywoodi mintára kialakítják a hírességek sétányát, ahol a klub történelmének 50 neves személyisége kap egy-egy csillagot a saját nevével.

Közöttük van természetesen a csapat jelenlegi vezetőedzője, Antonio Conte is, aki szerint az új stadiont a Delle Alpihoz hasonlította, és győztes atmoszféráról beszélt:

„Ez egy olyan létesítmény, aminek győztes atmoszférája van. A Delle Alpi is sok emlékezetes meccset megélt a Lippi-féle Juventus idejében, számos fontos Serie A és Bajnokok Ligája-meccset játszottunk benne” – mondta Conte La Gazzetta dello Sportnak.

A Notts Countynál megtiszteltetésnek tartják, hogy rájuk gondoltak a stadionavatónál:

„Sohasem gondoltam volna, hogy játszhatunk a Juve ellen. Ez egy életre szóló lehetőség a Notts County számára. Csak néhány éve vagyok profi labdarúgó, nemrég még a barátokkal játszottam vasárnap reggelenként, most meg Del Piero ellen szerepelhetek” – nyilatkozta Neal Bishop, az angol csapat középpályása.

„Biztos vagyok benne, hogy egy átalakulás indul meg a futballvilágban. Remélhetőleg ez lesz a mértékadó a többi olasz klub és stadion esetében is” – nyilatkozta Del Piero az avatóval kapcsolatban.

STADIONKÖRÚT AZ ÚJ STADIONBAN
Az új stadion madártávlatból
Az új stadion madártávlatból
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik