David Beckham Achilles-ína elszakadt

2010.03.15. 01:02
null
Könnyen lehet, hogy Beckhamnek a vb-részvételébe kerül a Chievo elleni rossz mozdulat (Fotó: Reuters)
Címkék
Hiába nyert a San Siróban vasárnap este olasz élvonalbeli bajnokit az AC Milan labdarúgócsapata (1-0-s siker a Chievo ellen), a piros-feketék örömébe nem kis bánat vegyült: David Beckhamet sérülés miatt a hajrában le kellett cserélni. Sőt, már akkor lehetett látni, az ártatlan szituáció végén, egy rossz mozdulat következtében földre kerülő középpályásnál nagyobb a baj.

Nos, hamar kiderült, még annál is nagyobb, ugyanis Bekcham Achilles-ín-szakadást szenvedett. A bajnokság hátralévő részében biztosan nem állhat már az aranyérmet megcélzó társak segítségére, de esetében erősen kérdőjelessé vált a világbajnoki részvétel is, hiszen a rajtig már három hónap sincs hátra.

Beckham a negyedik és egyben utolsó világbajnokságára készült. Az angolok klasszisa nem volt szerencsés a világbajnokságokkal és nemcsak azért, mert csapatával semmilyen címet nem tudott szerezni, sőt, többször esélyesként a vert mezőnyben végzett, csalódást keltő helyeken.

Első vb-szereplésén, 1998-ban a sokáig emlékezetes argentinok elleni negyeddöntőben állították ki. Négy év múlva lábközépcsont-törése miatt aggódott Anglia és a futballtársadalom, és bár kisebb orvosi csodaként vállalta a játékot a vb-n, a későbbi győztes brazilok búcsúztatták őket a negyeddöntőben.

A 2006-os, németországi vb-n szintén a negyeddöntő jelentette az angolok számára a végállomást, akkor a portugálok ejtették ki őket egy túlórás összecsapáson. Beckhamet az 52. percben sérülés miatt kellett lecserélni.

A középpályás nimbusza óriási csapaton belül, ám Fabio Capello szövetségi kapitány aligha rizikózza meg egy nem teljesen fitt játékos beválogatását. Pláne, ha az már igencsak benne van a korban. Beckham a vb-re már 35 évesen utazna.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
2 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
7 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
24 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
29 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
45 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
48 perce