Conte: Szégyellje magát a játékvezető!

2013.01.27. 08:50
null
Antonio Conte (balra) előbb a bíró ítéletén, majd magyarázatán húzta fel magát (Fotó: Reuters)
Antonio Conte, a Juventus edzője azt tanácsolta Marco Guidának, a Juventus szombat esti, Genoa ellen 1–1-re végződött olasz bajnoki játékvezetőjének, hogy adja vissza az engedélyét, miután nem ítélt tizenegyest Andreas Granqvist 93. percben történt kezezése után. Beppe Marotta, a Juve igazgatója szerint az is szerepet játszhatott a bíró ítéletében, hogy nápolyi.

A meccs hajrájában, 1–1-es állásnál a jobb oldalról középre ívelt labdába feltett kézzel vetődött bele a Genoa svéd védője, s a labda a jobb karjáról szögletre pattant ki. Hiába reklamált a Granqvist mögött a labdát üresen váró Mirko Vucsinics, felháborodása csak sárga lapot ért, büntetőt nem.

„Ez a bíró átlépett egy határt – dühöngött Conte a Sky Sports kamerája előtt. – Megértem, ha azt mondja, hogy nem látta az esetet, de hogy azzal magyarázza az ítéletét, hogy NEM ÁLLT KÉSZEN arra, hogy befújja a tizenegyest, ez nem normális. Ebben az esetben a legkevesebb, amit mondhatok, hogy szégyellje magát!”

„A gólvonalnál álló asszisztens azt mondta, ez tizenegyes volt. A szabályokban rögzítve van, hogy ilyen esetben a védőnek le kell szorítania a karját a törzse mellé, de a Genoa védője ezt nem tette meg. Ha nem tudja a szabályt, adja le a játékvezetői engedélyét – folytatta Conte. – Vasárnap leülünk, és kibeszéljük a meccs jó és rossz tapasztalatait, de ezen nem tudom túltenni magam. És most hagyjuk, hogy hányszor tévednek a javunkra vagy a kárunkra, hibák mindig és mindenkivel előfordulnak.”

Természetesen nemcsak Conte háborgott az eset miatt.

„Nem értem, miért kell hat bíró, ha képtelenek együtt dolgozni – dohogta Beppe Marotta, a Juventus általános igazgatója. – Nem várhat egy védő feltartott kézzel egy beadást abban reménykedve, hogy vétlen kezezés miatt úgysem ítélnek tizenegyest. A játékvezető azért nem hallgatott az alapvonalnál álló asszisztensre, mert a meccs végén történt az eset. Hibás döntés született, s meg kell említenem, hogy ez a fiatal bíró nápolyi, ami miatt nagyon nehéz helyzetbe került. Ám hozzá kell szoknia az ilyen szituációkhoz.”

„Nem akarom őt hibáztatni, biztosan jó ember, csak éppen az elmaradt tizenegyesről beszélgetünk. Oka van annak, hogy a bírók nem fújhatnak saját városuk csapatainak mérkőzésén. Képzeljék el a felháborodást, ha egy torinói játékvezetőt rendelnének ki a Napoli hazai meccsére” – tette hozzá Marotta.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 15 4 3 46–15 +31 49
2. Napoli 21 13 4 4 41–19 +22 43
3. Lazio 21 13 4 4 32–21 +11 43
4. Internazionale 21 12 3 6 33–23 +10 39
5. Fiorentina 21 10 6 5 38–25 +13 36
6. Milan 21 10 4 7 38–28 +10 34
7. Roma 21 10 3 8 44–35 +9 33
8. Catania 21 9 5 7 29–27 +2 32
9. Parma 21 8 7 6 29–27 +2 31
10. Udinese 21 7 9 5 32–31 +1 30
11. Torino 21 6 9 6 25–24 +1 26
12. Chievo 21 7 4 10 22–34 –12 25
13. Atalanta 21 7 4 10 19–31 –12 23
14. Sampdoria 21 6 4 11 22–29 –7 21
15. Bologna 21 6 3 12 26–28 –2 21
16. Pescara 21 6 2 13 17–39 –22 20
17. Cagliari 21 5 5 11 20–37 –17 20
18. Genoa 22 4 6 12 22–35 –13 18
19. Palermo 21 3 7 11 18–34 –16 16
20. Siena 21 5 5 11 20–31 –11 14
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
20 órája

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

A Lazio a 2. és a 92. percben szerzett gólokkal gyűrte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 22:40

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45
Ezek is érdekelhetik