Benítez a triplázó Inter új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 21:37
null
Benítez az Inter új edzője (Fotó: Action Images)
Massimo Moratti, az Inter elnöke a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy megállapodott Rafa Benítezzel, akit hamarosan bemutatnak a milánói együttes új vezetőedzőjeként. A spanyol szakember a Real Madridhoz szerződő José Mourinhót váltja a kispadon.

Már napok óta sejteni lehetett, hogy Rafa Benítez lesz az Inter új vezetőedzője, és kedd este Massimo Moratti, a milánói klub elnöke a fekete-kékek hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a spanyol mesterrel, és már csak a papírok aláírása van hátra.

„Megegyeztünk egymással Rafa Benítezzel. Az utolsó részletekről is egyeztettünk, amelyek már nem voltak olyan lényegesek. Holnap döntjük el, hogy mikor mutatjuk be az új vezetőedzőt a sajtó képviselőinek. Már csak a papírok aláírása hiányzik" – mondta Moratti az Inter hivatalos honlapjának.

Moratti hozzátette, Benítez még nem érkezett meg Olaszországba, és csak a hivatalos bemutatására utazik majd Milánóba.

A Liverpoolt elhagyó szakember José Mourinhót váltja az ebben a szezonban mindent (Serie A, Olasz Kupa, Bajnokok Ligája) megnyerő csapatnál, aki a Real Madridot irányítja a nyártól.

Moratti egyébként már a hétvégén elismerte, hogy örülne, ha Benítez lenne az Inter új vezetőedzője. Egyes hírek szerint Benítez évi tízmillió eurós fizetést kért a milánóiak első emberétől, aki azonban csak 5.5-6 millió eurót akart adni. Úgy tűnik, hogy sikerült közös nevezőre jutnia a feleknek.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
18 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik