Balotelli Milan-mezt viselt és beszólt Mourinhónak

Vágólapra másolva!
2010.03.23. 09:48
null
Elképzelhető, hogy Balotelli még jó darabig nem viselheti újra az Inter mezét (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Mario Balotelli ismét bajba kerülhet, az Inter támadóját ugyanis egy olasz televíziós show-műsor után a nagy rivális AC Milan mezében fotózták le. Ráadásul a fekete-kékeknél az utóbbi időben mellőzött csatár beszólt José Mourinhónak: úgy nyilatkozott, hogy nem a portugál vezetőedző érdeme a Chelsea elleni BL-siker, hanem a csapattársaié.

Mario Balotelli jövője egyre nagyobb veszélyben van az Internél. A színes bőrű olasz támadó az utóbbi időben nem kerül be a fekete-kékek keretébe, mivel – a hírek szerint – összeveszett José Mourinhóval, és most újabb „vétséggel" hívta fel magára a figyelmet.

A 19 éves csatár a Striscia La Notizia olasz tv-showban szerepelt, ahol egy AC Milan-mezt kapott ajándékba, amelyre a Balotelli nevet nyomtatták. Ezzel még nem lenne gond – bár az Inter szurkolóinak körében valószínűleg az is szentségtörésnek számít, hogy a támadó elfogadta a szerelést –, ám a műsor után fotó is készült a játékosról, aki az új trikójában pózolt.

Balotelli egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy a milánói városi rivális gyerekkori kedvenc csapata, így talán érthető, hogy miért fogadta el az ajándékot, de a nyilatkozatával valószínűleg tovább rontott a helyzetén.

„Semmi esetre sem Mourinho döntése miatt nyert a csapat. Az együttes harcolta ki a győzelmet a Stamford Bridge-en, nem pedig a vezetőedző – mondta Balotelli arra a kérdésre, hogy kihagyása a Chelsea elleni keretből hozzájárult-e a sikerhez. – Nincs értelme tőlem megkérdezni, hogy miért maradok ki az Interből az utóbbi időben. A nálam magasabb szinten lévőkkel kellene erről konzultálni. Talán azért hagynak ki, mert a többiek jobbak nálam."

Mindenesetre Mino Raiola, Balotelli ügynöke nem sokkal később megpróbálta helyrehozni a támadó felelőtlen tettét és megjegyzéseit. Úgy nyilatkozott, hogy „viccnek kell felfogni az esetet, és a csatár csak 19 éves, így még nincs tisztában tettei következményeivel". A menedzser hozzátette: reméli, hogy a szurkolók nem veszik komolyan a humoros tv-showban történteket.

BALOTELLI ÉS A MILAN-MEZ

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik