„Balotelli hamarosan a világ legjobbja lehet!”

2011.12.30. 16:24
null
Játékosügynöke szerint Balotelli elsősorban Mancininek köszönheti gyors fejlődését (Fotó: Reuters)
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City olasz válogatott támadója, Mario Balotelli Roberto Mancini keze alatt tudja kihozni magából a maximumot, és hamarosan a világ legjobbja lehet – állítja ügynöke, Mino Raiola.

 

A squadra azzurra mezét hétszer magára öltő támadó 2010 nyarán 24 millió euró körüli összegért érkezett a manchesteriekhez. A 21 éves, finoman szólva sem problémamentes csatár pályafutása eddigi legjobb szezonját futja, 15 mérkőzésen 11-szer vette be az ellenfelek kapuját.

„Balotelli nagyszerű játékos, olyan, mint Zlatan Ibrahimovic – méltatta egyszerre két ügyfelét Raiola. – Képes mindenkivel, mindenkiért játszani, mint ahogy előretolt csatárként és árnyékékként is egyaránt nagyszerű teljesítményre képes. Rövid időn belül a világ legjobbjává válhat!”

„Az viszont tény, hogy a legjobbját csak Mancinivel tudja nyújtani. Nyilvánvalóan hálás vagyok a Manchester City edzőjének, és örülök, hogy a keze alatt Mario hihetetlen fejlődésen megy át – nem úgy, mint Mourinhónál, aki nem hitt benne” – tette hozzá a játékos ügynöke.

„Nem tudom, hogy a pályafutása további részét is Mancini mellett tölti-e – ezt nehéz azért elképzelni –, de mindenképpen hálás vagyok az olasz mesternek, hogy karrierjének legsötétebb időszakában bízott benne, és elhozta Manchesterbe” – zárta mondandóját Raiola.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
26 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
52 perce

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
59 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
2 órája