Az Inter vereséget szenvedett Rómában

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 19:56
null
Daniele De Rossi szerezte az első római gólt (fotó: Reuters)
Az AS Roma 2–1-re legyőzte hazai pályán a listavezető Intert az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában. A fővárosiak részéről Daniele De Rossi és Luca Toni volt eredményes, a vendégek gólját Diego Milito szerezte. A tabella második helyére ugró AS Roma hátránya már csak egy pont a címvédő milánóiakkal szemben.

 A néhány héttel ezelőtt még biztosan vezető Inter az utolsó hét mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg, így a forduló előtt négypontosra csökkent az előnye a Milannal és a Romával szemben.

José Mourinho együttese ezúttal éppen fővárosi riválisához látogatott, amely bajnokin legutóbb október 28-án, az Udinese vendégeként szenvedett vereséget.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2009-2010-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A helyzetek nélküli első negyedórát követően – némiképp váratlanul – megszerezte a vezetést a hazai gárda, egy nagy kapushiba után. David Pizarro szabadrúgását Nicolás Burdisso fejelte le, de úgy tűnt, ez Julio César könnyű zsákmánya lesz. A brazil kapus azonban a nem túl nehéz fejest éppen Walter Samuel lábára ejtette, akiről a kapu felé csorgott a labda, amelyet az ott ólálkodó Daniele De Rossi még beljebb segített.

A folytatásban a Roma főleg távoli lövéssekkel veszélyeztetett, elsősorban John Arne Riise és Mirko Vucsinics révén, a másik oldalon pedig egy szöglet utáni Samuel-fejes okozott riadalmat, amely után a labda a lécen csattant.

A szünet után is elért egy kapufát az Inter, ezúttal Diego Milito megpattanó lövése került a lécről az alapvonalon túlra. Mourinho – miután egy óra játékot követően sem sikerült az egyenlítés – változtatott, Goran Pandevet hozta be Dejan Sztankovics helyére.

A két kapufa után a 66. percben már gólt szerzett az Inter, igaz, az akció során Milito egyszer lesen kapta a labdát. Az asszisztens azonban nem jelzett, így Wesley Sneijder beadása után az argentin támadó közelről a kapuba helyezett.

Miközben az Inter támadott, a Roma visszavette az előnyt: a 72. percben a csereként beálló Rodrigo Taddei lövése keresztbe ment, de így éppen jó lett Luca Toninak, aki 11 méterről, tiszta helyzetből a bal sarokba lőtt.

Az AS Roma – amelyben a 86. percben pályára léphetett a sérüléséből felépülő Francesco Totti is – megtartotta előnyét, így egy pontra feljött a listavezető Interre, amely a 94. percben Quaresma révén még egy kapufáig eljutott.

 A MÉRKŐZÉS GÓLJAI VIDEÓN
 
SERIE A
31. FORDULÓ
Roma–Internazionale 2–1 (De Rossi 17., Toni 72., ill. D. Milito 66.)

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik