Az Atalanta megtörte az Inter sikersorozatát

Vágólapra másolva!
2012.11.11. 22:46
Az olasz labdarúgó Serie A 12. fordulójának záró mérkőzésén az Atalanta meglepetésre 3–2-re győzött a legutóbbi hét bajnokiját (és legutóbbi tíz mérkőzését) megnyerő Internazionale ellen, nagy szívességet téve ezzel a Juventusnak.

A pazar formában – sorozatban tíz győzelem, hét a bajnokságban, három az Európa-ligában – levő Inter a ködös bergamói estén már a 9. percben hátrányba került: Federico Peluso bal oldali beadására Giacomo Bonaventura remekül robbant be, és az Inter-védőket megelőzve a hálóba bólintott.

Bonaventura öröme az első bergamói gól után
Bonaventura öröme az első bergamói gól után

Az Atalanta Denis és Maxi Moralez többször kétszer is közel került a 2–0-hoz, míg a másik oldalon a kapus Andrea Consigli túráztatta fel magát, és védte sorra a milánóiak helyzeteit – félidőben a bergamóiak minimális előny birtokában vonulhattak pihenőre.

Fordulást követően az Internek csak tíz percet kellett dolgozni az egyenlítésért: a vendégek jó szögből, kissé jobbról végezhettek el szabadrúgást, Freddy Guarín iszonyatos erővel megküldte a labdát, amely elment a szétugró sorfal tagjai között, Consigli pedig már nem tudta kikapni a léc alá tartó bombát.

Az Inter-öröm nem tartott sokáig, a 60. percben ugyanis visszaszerezte a vezetést az Atalanta: a vendégek védelmének jobb oldala egy visszapasszolt labda után „belógott", így nem volt les, Moralez középre lőtt labdáját pedig Denis egyből a hálóba vágta. A 65. percben pedig hiába reklamált az Inter összes védője, büntetőt kapott az Atalanta: Denis egy kis huzavona után be is varrta a Moralezzel szemben elkövetett Silvestre-szabálytalanságért megítélt tizenegyest.

Komor volt a kép az Inter szempontjából: Stramaccioni csapata tanácstalan volt, az Atalanta pedig lendületes és nagyon gyors – szinte minden hazai kontra veszélyesnek bizonyult. Az Inter erőlködött, és végül nem is hiába: a 84. percben Palacio erős, félmagas lövéssel visszahozta a reményt. Vérszagot kaptak Militóék, de már egyenlíteni nem tudtak, pedig a végén még Handanovic kapus is előrejött – ahogy a milánói fekete-kékek az előző fordulóban megérdemelten győzték le a Juventust, most szintén megérdemelten kaptak ki az Atalantától.

Az eddigi szezonbeli eredmények arra utalnak, hogy Stramaccioni jó munkát végez, csak még csapata szeszélyességét kellene valahogy kiküszöbölnie – az Inter a Juventus és a Milan megverése mellett kikapott a Sienától és az Atalantától... Az Inter vereségével a 12. forduló után a Juventus előnye négy pont a tabella élén.

ATALANTA–INTER 3–2

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 12 10 1 1 29–9 +20 31
2. Internazionale 12 9 3 24–13 +11 27
3. Napoli 12 8 2 2 20–9 +11 26
4. Fiorentina 12 7 3 2 19–9 +10 24
5. Lazio 12 7 1 4 19–17 +2 22
6. Atalanta 12 6 2 4 13–15 –2 18
7. Roma 12 5 2 5 28–23 +5 17
8. Catania 12 4 4 4 15–16 –1 16
9. Parma 12 4 4 4 14–16 –2 16
10. Udinese 12 3 6 3 16–18 –2 15
11. Cagliari 12 4 3 5 11–17 –6 15
12. Torino 12 3 6 3 13–10 +3 14
13. Milan 12 4 2 6 18–16 +2 14
14. Palermo 12 2 5 5 11–17 –6 11
15. Chievo 12 3 2 7 12–23 –11 11
16. Pescara 12 3 2 7 9–23 –14 11
17. Sampdoria 12 3 2 7 13–18 –5 10
18. Genoa 12 2 3 7 12–19 –7 9
19. Bologna 12 2 2 8 12–18 –6 8
20. Siena 12 3 4 5 12–14 –2 7

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik