Roma: győzelem vagy edzőváltás – a volt Vidi-tréner jöhet

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2018.09.25. 08:49
null
A Roma a hírek szerint felvette a kapcsolatot a korábban a Videotont is irányító Paulo Sousával (Fotó: AFP)
Veszélyben Eusebio Di Francesco vezetőedző állása a Bajnokok Ligája-elődöntős Románál, a klub vezérkara a hírek szerint már ki is szemelte az utódját.

 

A Serie A első fordulójában idegenben 1–0-ra legyőzte a Torinót, azóta viszont nem tud nyerni a Bajnokok Ligája-elődöntős, bajnoki bronzérmes Roma. Odahaza kettőből két döntetlen a tartalékos Atalanta (3–3), illetve a harmatgyenge Chievo ellen (2–2), idegenben vereség a Milantól (1–2), s legutóbb a mindaddig nyeretlen, sőt gólt sem szerző Bolognától (0–2). Ráadásul BL-csoportjában a nyitó körben simán, 3–0-ra kapott ki a Real Madrid vendégeként.

Hogyan tovább? Olaszországi sajtóértesülés szerint James Pallotta klubelnök két mérkőzést adott a tavaly nyáron kinevezett Eusebio Di Francesco vezetőedzőnek állása megtartására, természetesen mindkettőt meg kell nyernie a csapatnak: szerdán a Frosinone, szombaton a Lazio ellenit, némi könnyebbség, hogy mindkettőt pályaválasztóként.

„Di Francesco az egyik legtehetségesebb olasz edző, nagyszerű munkát végzett a Sassuolónál, akárcsak a Románál az előző idényben – vette védelmébe a 49 esztendős trénert Claudio Ranieri, a „farkasok” korábbi szakvezetője, az angol Leicester Cityt 2015–2016-ban Premier League-elsőségig kormányzó veterán edző. – Egyik pillanatról a másikra eltávolították csapata gerincét, ez minden szakembert érzékenyen érint, őt is.”

Szó, mi szó, a nyáron távozott a Romától Alisson, a gárda első számú kapusa, valamint a középpályáról két meghatározó játékos, Nainggolan és Strootman, s az értük befolyt csaknem 130 millió euróból a jelek szerint nem sikerül(t) megoldani a pótlásukat. Az is jelzésértékű, hogy Di Francesco együttese a legutóbbi bajnokság 38 meccsén összesen 28 gólt kapott, míg jelenleg öt forduló után kilencnél tart, tehát az előző idénybeli mennyiség nagyjából egyharmadánál.

Kétmérkőzéses ultimátum ide vagy oda, az egyesület vezérkara a hírek szerint felvette már a kapcsolatot Paulo Sousával, a Videoton (2011–2013), no meg a Fiorentina (2015–2017) korábbi vezetőedzőjével, akinek kifinomult érzéke van a csapatvédekezés gatyába rázásához. A 48 esztendős portugál edző jelenleg a kínai Tiencsin csapatát irányítja, fele királyságunkat feltesszük rá, hogy nem onnan kíván visszavonulni. Pallotta elnök úr jobbkeze, Franco Baldini vasárnap állítólag már találkozott is vele Londonban…

OLASZ SERIE A, 6. FORDULÓ
KEDD
21.00:
Internazionale–Fiorentina (Tv:Digi Sport1)
SZERDA
19.00:
Udinese–Lazio (Tv: Digi Sport2)
21.00:
Atalanta–Torino
21.00:
Cagliari–Sampdoria
21.00:
Genoa–Chievo
21.00:
Juventus–Bologna (Tv: Digi Sport2)
21.00:
Napoli–Parma
21.00:
Roma–Frosinone
CSÜTÖRTÖK
19.00: SPAL–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
21.00:
Empoli–Milan (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 5 5 – – 11– 4 +7 15
2. Napoli 5 4 – 1 9– 7 +2 12
3. Fiorentina 5 3 1 1 11– 3 +8 10
4. Sassuolo 5 3 1 1 12– 8 +4 10
5. Lazio 5 3 – 2 7– 5 +2 9
6. SPAL 5 3 – 2 4– 4 0 9
7. Udinese 5 2 2 1 6– 4 +2 8
8. Sampdoria 5 2 1 2 9– 3 +6 7
9. Internazionale 5 2 1 2 6– 4 +2 7
10. Parma 5 2 1 2 6– 5 +1 7
11. Genoa 4 2 – 2 7–10 –3 6
12. Atalanta 5 1 2 2 9– 8 +1 5
13. Milan 4 1 2 1 7– 7 0 5
14. Roma 5 1 2 2 7– 9 –2 5
15. Torino 5 1 2 2 5– 7 –2 5
16. Cagliari 5 1 2 2 4– 7 –3 5
17. Empoli 5 1 1 3 4– 6 –2 4
18. Bologna 5 1 1 3 2– 5 –3 4
19. Frosinone 5 – 1 4 0–12 –12 1
20. Chievo 5 – 2 3 5–13 –8 -1

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
3 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
17 órája

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:04

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 12:03

A Roma nem engedi el Messi búcsúmérkőzésére Dybalát és Molinát

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 14:11

Zöld utat adtak a hatóságok, megépülhet az AS Roma új stadionja

Olasz labdarúgás
2026.09.28. 14:51