AS Roma: az izgatott Luis Enrique jó csapatot és támadófutballt ígért

2011.06.14. 22:37
Címkék
Boldogan nyilatkozott Luis Enrique azt követően, hogy a múlt héten hivatalosan is bemutatták, mint az olasz élvonalbeli AS Roma labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét. A római belépőt követően a fiatal szakember azt találta mondani: készen áll, hogy megkezdje a kalandját.

„Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, amikor megérkeztem Rómába és a csapat sportközpontjába, a Trigoriába – mondta Luis Enrique. – Boldog vagyok és izgatott, készen állok arra, hogy megkezdjem a kalandomat.”Luis Enrique. – Boldog vagyok és izgatott, készen állok arra, hogy megkezdjem a kalandomat.”

A Barcelonából érkező, a tartalékokkal a másodosztályban bronzérmet szerző tréner már korábban, szerződtetésének egy korai fázisában a katalán stílust ígérte a rómaiaknak, akkori elképzelésén azóta sem változtatott.

„A futball alapja a támadás, amihez a csapat jó játékának kell párosulni” – mondta lényegre törően az edző, aki bízik benne: mindezzel sikerül kivívniuk a szurkolók feltétlen bizalmát és szimpátiáját.

Luis Enrique kétéves szerződést írt alá a rómaiakkal, szezononként 1.6 millió euróért.

Legfrissebb hírek

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
5 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
5 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
32 perce

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
48 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamiltonra, Leclerc-re és Verstappenre is büntetés vár – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
1 órája

Korán előnybe került a KTE, mely emberhátrányban van

Labdarúgó NB II
1 órája