Amauri gólja három pontot ért a Juvénak

2009.10.25. 17:25
Címkék
Amauri második félidőben szerzett gólja három pontot ért a Juventusnak az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójában a Siena otthonában. Kikapott viszont az egyaránt hazai pályán játszó Fiorentina és Roma. Közben Koman Vladimir bemutatkozott a győztes Bariban.

 

 

Amauri (középen) fejesgólja három pontot ért a Juvénak (Fotó: Reuters)
Amauri (középen) fejesgólja három pontot ért a Juvénak (Fotó: Reuters)

Győzelemre volt szüksége a Juventusnak, ha tapadni akart az élen álló Internazionale, Sampdoria kettősre, melynek tagjai a szombati nap folyamán már megnyerték a maguk mérkőzését a fordulóban.

Ehhez képest öregurasan kezdte a Siena elleni mérkőzést a torinói csapat, az első félidőben csak egy Diego-lövést és egy Chiellini-fejest lehetett feljegyezni, de egyikből sem lett gól, miközben Buffonnak is ziccerben kellett hárítania.

A második félidőben már nagyobb iramra kapcsolt a Juve, aminek azonban sokáig nem lett meg az eredménye. Egészen a 72. percig, amikor Diego beadásából Amauri fejelt gólt, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Nem volt ilyen szerencséje a Fiorentinának és a Romanak, ők ugyanis hazai pályán szenvedtek vereséget a Napolitól, illetve a Livornótól.

A Fiorentinának ezúttal már nem ment olyan jól a góllövés, mint hétközben a Debrecen ellen, ezúttal a második félidőben Mutu helyére beálló Gilardino sem tudott segíteni a lilákon. Lehet, az volt a baj, hogy nem egymás oldalán játszottak. A Napoli pedig egy hajrában szerzett találattal megnyerte a mérkőzést.

A Roma továbbra sem a legjobb sorozatát produkálja Francesco Totti nélkül: ezúttal a Livornótól kapott ki egy első félidő végén lőtt Tavano-góllal. Pedig a vendégek a 64. percben a kapusukat is elvesztették, ám a Roma ezt sem tudta kihasználni.

Magyar szempontból a nap legfontosabb híre, hogy végre bemutatkozott a Bariban az egyiptomi U20-as vb egyik magyar hőse, Koman Vladimir (a 79. percben állt be csereként). Csapata 2–0-ra győzte le a Laziót.

 

SERIE A
 9. FORDULÓ
AS Roma–Livorno 0–1 (Tavano 40.)
Atalanta–Parma 3–1 (Valdés 43. – tizenegyesből, Tiribocchi 53., Peluso 85., ill. Palosci 78.)
Bari–Lazio 2–0 (Barreto 11., Meggiorini 69.)
Cagliari–Genoa 3–2 (Biondini 55., Nene 78. – tizenegyesből, Lazzari 87., ill. Mesto 20., Floccari 59.)
Fiorentina–Napoli 0–1 (Maggio 88.)
Palermo–Udinese 1–0 (Bovo 87.)
Siena–Juventus 0–1 (Amauri 72.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 9 7 1 1 21–6 +15  22
2. Sampdoria 9 6 2 1 17–8 +9  20
3. Juventus 9 5 3 1 13–7 +6  18
4. Palermo 9 4 3 2 12–9 +3  15
5. Fiorentina 9 4 3 2 8–6 +2  15
6. Bari 9 3 5 1 10–5 +5  14
7. Parma 9 4 2 3 10–12 –2  14
8. Napoli 9 4 1 4 12–14 –2  13
9. Genoa 9 4 1 4 16–19 –3  13
10. Milan 8 3 3 2 6–8 –2  12
11. Chievo 8 3 2 3 10–8 +2  11
12. Roma 9 3 2 4 15–16 –1  11
13. Udinese 9 3 2 4 12–13 –1  11
14. Cagliari 9 3 1 5 10–12 –2  10
15. Lazio 9 2 4 3 7–10 –3  10
16. Atalanta 9 2 3 4 9–11 –2  9
17. Catania 9 1 4 4 9–13 –4  7
18. Bologna 9 1 3 5 7–14 –7  6
19. Livorno 9 1 3 5 3–10 –7  6
20. Siena 9 1 2 6 7–13 –6  5
Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
8 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
25 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
31 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
33 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
57 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik