AC Milan: „Berlusconi majdnem meghalt” – szívműtétre van szüksége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 23:19
Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke rossz hírt kapott az orvosoktól: a közeljövőben szívműtétre van szüksége.

„Vasárnap Berlusconi Rómában járt, ahol szívelégtelenség jeleit mutatta. Reggel beszéltem vele, és azt tanácsoltam neki, térjen vissza Milánóba, de nem hallgatott rám, mert szavazni akart. Majdnem meghalt, az életét kockáztatta. Nagyon rossz állapotban érkezett meg" – mondta az AC Milan elnökét kezelő dr. Alberto Zangrillo az újságíróknak.

„Tegnapig tartott a részletes kivizsgálás, amely során megállapítottuk, csak műtéti úton lehet helyrehozni az aortabillentyűt. Jövő hét közepén lesz az operáció, amely várhatóan négy órát vesz igénybe. Utána két napig lesz az intenzíven, onnan egy kórterembe kerül. Hogyan fogadta a hírt? Először nem akarta elhinni. Olyan ember számára, aki 130 évig akar élni, ez egy szerencsétlen fordulat. A műtét alacsony kockázattal jár, de ott az a két százalék, ami aggaszthatja."

Mint ismert, Berlusconi tárgyalásokat folytat egy kínai konzorciummal a klub eladásáról, és biztos nem gondolta, hogy az egészségi állapota miatt kerülhet veszélybe a megegyezés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik