A római „farkasok” felfalták uzsonnára az Intert

2012.02.05. Utolsó módosítás: 2012.05.23 03:11:52

Meglepően nagy különbségű, 4–0-s győzelmet aratott az AS Roma a pocsékul játszó Internazionale ellen a Serie A 22. fordulójában. A Juventus nem tudta hazai pályán legyőzni a Sienát (más kérdés, hogy a Milan sem bírt a Napolival – az összefoglalót itt olvashatja), az Udinese kikapott Firenzében. Nem az élcsoport napja volt ez – az első öt helyezett egyike sem tudott nyerni!

Egy a négyből: a pazarul játszó Borini talál be Júlio César hálójába (Fotó: Reuters)

 

ROMA–INTER

Az első nagy helyzetig csak négy percig kellett várni, ekkor Fabio Borini előzte meg az elbámuló Maicont, és nagy erővel a kapu mellé tüzelt. Ezt egy Lamela-ziccer követte – Júlio César óriásit védett –, de az Inter már nem sokáig úszta meg, a 12. percben Francesco Totti szögletét Juan a hálóba bólintotta. A brazil védő először szerzett olaszországi karrierje során két egymást követő bajnokin gólt. A Roma igen erősen kezdett, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést.

 

 

A Serie A 22. fordulójában az AC Milan a Napolit fogadta. Az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak voltak veszélyesebbek, de gól nem született – még úgy sem, hogy Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt jó félórát emberelőnyben játszhatott a Napoli.

ÖSSZEFOGLALÓ »

Az élénk és jó játékot hozó nyitány következő húzása már az Interhez kötődött, Diego Milito lépett ki, de egy visszacselt követően hiába célozta meg a hosszút, Maarten Stekelenburg könnyen védte az erőtlen csavarást. Az Inter részéről egy időre ennyi is volt, a Roma részéről nem, a fővárosiak további helyzeteket dolgoztak és hagytak ki.

A félidő hajrájában aztán bebizonyosodott, hogy büntetlenül ennyi helyzetet nem lehet a Romának engedélyezni, mert a bordó-sárgák nem mindig kegyelmeznek: a 41. percben Borini nagyon csúnyán becsapta Walter Samuelt, és higgadtságát megőrizve a hálóba lőtt, 2–0.

Claudio Ranieri a szünetben Polit küldte be a veszélytelen Pazzini helyére, de a Roma szerzett újabb gólt – a 49. percben a remeklő Borini ugrott ki, majd késztette megadásra Júlio Césart. Az Intert ezzel „elásta″ a Roma, a hátralevő időszakban a hazaiak kényelmesen tartották az eredményt, a milánóiak pedig játékuk alapján kizárólag a nullát tudták tartani...

Egészen a 89. percig maradt 3–0, amikor Bojan Krkic megrázta magát, négy Inter-védő élénk érdeklődése mellett kapura fordult, és tizenhat méterről betalált. A gólnál az „elhárító" tevékenység mindent elmondott az Inter teljesítményéről – a fekete-kékek ezen a héten nyolc gólt kaptak, három bajnoki óta nyeretlenek, és vasárnap reménytelenül rosszul játszottak. A Roma kiütéses sikere tökéletesen megérdemelt – a milánóiak pedig aligha emlegetik (W)Inter Classicként ezt a téli mérkőzést… Az Internazionale 2001 – a Milan elleni 0–6 – óta a legsúlyosabb bajnoki vereségét szenvedte el.

AS ROMA–INTER 4–0
 

 

A TÖBBI PÁLYÁN

A listavezető Juventus nagy meglepetésre nem tudta legyőzni hazai pályán Antonio Conte volt csapatát, a Sienát – ráadásul Simone Pepe megsérült, így már az első félidőben le kellett cserélni. A Juve még mindig vezet egy ponttal a Milan előtt, és továbbra is veretlen a bajnokságban – viszont a Cagliari és a Siena elleni hazai pontvesztésekhez hasonlókból sokat már nem engedhet meg magának a torinói gárda. A Juventus-játékosok és -drukkerek a meccs végén megpróbáltak egy tizenegyest kireklamálni (Chiellini beadása találkozott Vergassola kezével), de nem jártak sikerrel. Az idegenben a bajnokságban még nyeretlen Siena mindössze ötödször szerzett pontot vendégként!

A Palermo 2–1-re legyőzte az Atalantát, amelynek kapusát a 27. percben kiállították, így a vendégek a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballoztak. Fabrizio Miccoli 10. bajnoki gólját szerezte, és a szicíliaiak legutóbbi tíz találatából mindegyikben benne volt!

Az Udinese vezetett a Fiorentina otthonában Antonio Di Natale góljával, ám a firenzeiek büntetőből egyenlítettek, majd a fordulás után fordítottak, Sztevan Jovetics két büntetőt is gólra váltott. A Parma a Chievo otthonából vitte el a pontokat, a Novara–Cagliari és a Lecce–Bologna összecsapásokon nem született gól.

SERIE A
22. FORDULÓ
Palermo–Atalanta 2–1 (Miccoli 29. – 11-esből, Budan 49., ill. Moralez 56.)
Chievo–Parma 1–2 (Théréau 50., ill. Giovinco 46., Luciano 69. – öngól)
Lecce–Bologna 0–0
Fiorentina–Udinese 3–2 (Jovetics 39., 84. – mindkettőt 11-esből, Cassani 56., ill. Di Natale 14., Torje 89.)
Novara–Cagliari 0–0
Juventus–Siena 0–0
Roma–Internazionale 4–0 (Juan 12., Borini 41., 49., Bojan Krkic 89.)
Milan–Napoli 0–0
A SERIE A ÁLLÁSA
  1. Juventus 21 12 9 33–13 +20  45
  2. Milan 22 13 5 4 43–19 +24  44
  3. Udinese 22 12 5 5 33–20 +13  41
  4. Lazio 22 11 6 5 34–22 +12  39
  5. Internazionale 22 11 3 8 34–29   +5  36
  6. Roma 21 10 4 7 35–25 +10  34
  7. Napoli 22 7 10 5 36–24 +12  31
  8. Palermo 22 9 4 9 32–32     0 31
  9. Genoa 21 9 3 9 31–38   –7  30
10. Fiorentina 21 7 7 7 23–19   +4  28
11. Parma 21 7 6 8 27–34   –7  27
12. Chievo 22 7 6 9 19–28   –9  27
13. Cagliari 22 6 9 7 20–23   –3  27
14. Atalanta 21 7 8 6 25–27   –2  23
15. Catania 19 5 8 6 22–28   –6  23
16. Bologna 21 5 7 9 18–26   –8  22
17. Siena 21 4 8 9 21–22   –1  20
18. Lecce 22 4 5 13 22–38 –16  17
19. Cesena 21 4 4 13 13–31 –18  16
20. Novara 22 2 7 13 19–42 –23  13
Az Atalantától hat pont levonva.