A Roma egy félidő alatt elintézte a Fiorentinát

2009.09.20. 23:01
Címkék
Jó első félidei játékának köszönhetően a Roma hazai pályán 3–1-re győzött a Fiorentina ellen a Serie A 4. fordulójának záró mérkőzésén. A fővárosiak Totti két, valamint De Rossi egy góljával már a szünetben három góllal vezettek, Alberto Gilardino a találkozó végén már csak szépíteni tudott.
A Roma játékosai háromszor is ünnepelhettek az első félidőben (Fotó: Reuters)
A Roma játékosai háromszor is ünnepelhettek az első félidőben (Fotó: Reuters)

Az első félidőben csak egy csapat volt a pályán, az első perceket leszámítva szinte végig a Roma irányította a játékot, és csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül a vendégek kapujába a labda. Erre végül a 28. percben került sor, amikor Francesco Totti gólra váltotta az Alessandro Gamberini kezezése miatt megítélt büntetőt.

A hazaiak csapatkapitánya szinte azonnal meg is duplázhatta volna csapata és önmaga góljainak számát, amikor a hálóba pofozott egy kipattanót, ám ezt lesről tette, így maradt az 1–0.

Nem sokáig, mert 33. percben Totti csak megszerezte második találatát. David Pizarro szöglete után került elé a labda, és 10 méterről nem kegyelmezett.

A Fiorentinának momentumai sem voltak, a Roma viszont nagyon belelendült, három perccel a szünet előtt már harmadszor köszönt be Sebastian Freynek. Szép támadás végén Totti emelt a középen érkező Daniele De Rossi elé, aki erőteljes fejest küldött a kapu bal oldalába.

A Fiorentina a második félidőben sem mutatott sokat, mindössze az utolsó tíz percben tudott veszélyes támadásokat vezetni, és az egyik végén Alberto Gilardino ugyan szépített – a hosszabbításban pedig majdnem egygólosra faragta csapata hátrányát –, összességében egy percig sem forgott veszélyben a Roma győzelme.

A két vereséggel kezdő „farkasok” 3–1-es sikerükkel a tabella 11. helyére jöttek fel, míg a Fiorentina a Lazióval holtversenyben a hatodik helyen áll.

 SERIE A
 
4. FORDULÓ
Roma–Fiorentina 3–1 (Totti 27., 33. - az elsőt tizenegyesből, De Rossi 42., ill. Gilardino 84.)
AZ ÁLLÁS
 
1. Sampdoria 4 4 - - 10-3 +7  12
2. Juventus 4 4 - - 8-1 +7  12
3. Internazionale 4 3 1 - 9-2 +7  10
4. Genoa 4 3 - 1 9-6 +3  9
5. Parma 4 2 1 1 5-5 0 7
6. Fiorentina 4 2 1 1 4-4 0 7
6. Lazio 4 2 1 1 4-4 0 7
8. Milan 4 2 1 1 3-5 -2  7
9. Bari 4 1 3 - 6-3 +3  6
10. Chievo 4 2 - 2 6-4 +2  6
11. Roma 4 2 - 2 8-8 0 6
12. Udinese 4 1 2 1 7-7 0 5
13. Palermo 4 1 1 2 3-4 -1  4
14. Napoli 4 1 1 2 5-7 -2  4
15. Siena 4 1 - 3 6-9 -3  3
16. Bologna 4 - 2 2 1-4 -3  2
17. Livorno 4 - 2 2 1-5 -4  2
18. Catania 4 - 1 3 5-9 -4  1
19. Cagliari 4 - 1 3 2-6 -4  1
20. Atalanta 4 - - 4 1-7 -6  0
Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
8 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
17 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
17 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
29 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
32 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
34 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
56 perce